Jézus is volt tanuló és tanító! – Erdő Péter tartotta a tanévnyitó Veni Sanctét Budapesten

Erdő Péter bíboros, prímás hívására és vezetésével harmadik alkalommal tartották meg az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye területén működő katolikus oktatási intézmények közös Veni Sanctéját szeptember 2-án. A Szent István-bazilika előtti téren mintegy ötezerhatszáz fő ünnepelte a szentmisét.

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Katolikus Iskolai Főhatóságának (EKIF) tájékoztatása szerint az ünnepi szentmisén tíz egyházi intézményfenntartó összesen harmincegy intézménye képviseltette magát, közel négyezerötszáz diák, kilencszáz pedagógus és száz szülő vett részt a szentmisén.

A résztvevők bevonulása alatt énekpróbát tartottak, és ekkor történt meg az intézmények rövid bemutatása is. A szentmise előtt az iskolák zászlói ünnepélyesen felsorakoztak a szentmisének helyet adó emelvényen. A szentleckét és az egyetemes könyörgéseket a középiskolák tehetséges diákjai, valamint a két új egyházi iskola, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola és a Zsolt Nándor Katolikus Zeneiskola igazgatói mondták.

Az ünnepi Veni Sanctén a zenei szolgálatot az új egyházi iskola, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Katolikus Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Szakgimnázium vegyeskara adta, melyet Sapszon Ferenc, Liszt,- Magyar Örökség- és Kossuth-díjas karnagy, az iskola alapítója és művészeti vezetője és Tóth Márton, az Exsultate fiú-vegyeskar karnagya vezetett.

A szentmise zárókönyörgése után az EKIF igazgatói kinevezések ünnepélyes bíborosi átadására került sor, melynek keretében 8 igazgató vette át a megbízólevelét. Erdő Péter bíboros Udvardyné Pásztor Ágnest a Zsolt Nándor Katolikus Zeneiskola-Alapfokú Művészeti Iskola; Friedrich Attilát a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Katolikus Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Szakgimnázium; Zádornyné Leiner Margit Erikát a Salkaházi Sára Katolikus Általános Iskola, Szakközépiskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola; Szabó Beátát a Kanizsay Dorottya Katolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Szakgimnázium; Sillye Gergelyt a Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola; Espasa-Sancho Ramont a Mindszenty József Katolikus Általános Iskola és Óvoda; Kuti Margitot a Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola; Mészáros Lászlónét a Weiner Leó Katolikus Zeneiskola-Alapfokú Művészeti Iskola és Zeneművészeti Szakgimnázium igazgatói teendőinek ellátásával bízta meg.

Forrás: Magyar Kurír, 2019. szeptember 2., hétfő 20:01; Fotó: Lambert Attila

A teljes cikk itt olvasható: https://www.magyarkurir.hu/hirek/jezus-is-volt-tanulo-es-tanito-erdo-peter-tartotta-tanevnyito-veni-sanctet-budapesten