Napi evangélium

Feliratkozás Napi evangélium hírcsatorna csatornájára Napi evangélium
Napi Evangélium RSS
Frissítve: 2 óra 55 perc

2019. november 14. – Csütörtök (Lk 17,20-25)

15 óra 16 perc
A farizeusok egyszer megkérdezték Jézustól, mikor jön el az Isten országa. Ő ezt válaszolta: „Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt mondani: „Nézd itt van, vagy amott!” Isten országa köztetek van.” Azután tanítványaihoz fordult: „Jönnek napok, amikor az Emberfiának egyetlen napját is szívesen látnátok, de nem látjátok. Mondják majd nektek: „Nézzétek, itt van, vagy amott!” Oda ne menjetek, és ne higgyétek! Mert ahogy a cikázó villám az ég egyik felétől a másikig villan, úgy jön el azon a napon az Emberfia is. Előbb azonban sokat kell szenvednie, és megvetésben kell részesülnie ettől a nemzedéktől.” Lk 17,20-25

Elmélkedés

A mai evangéliumban szereplő farizeusok azt szeretnék Jézustól megtudni, hogy mikor jön el az Isten országa? A válasz szerint Isten országa már eljött, köztetek van – mondja Jézus. Nem kétséges tehát, hogy Isten országa titokzatos módon valósul meg. Egyesek számára látható, mások számára láthatatlan módon. Könnyű kitalálnunk, hogy a farizeusokéhoz hasonló kérdést az tesz fel, aki nem látja Isten országának jeleit, megvalósulását. Aki pedig az időpontra kíváncsi, azaz Isten országának megvalósulását jövőbeli eseménynek gondolja, az már le is késett róla. Aki tehát nem veszi észre, annak soha nem fog eljönni az Isten országa.

Keresztény emberként Jézus szava alapján hisszük, hogy az Isten országa köztünk van, megtapasztalhatjuk annak valóságát. Hisszük, hogy Jézussal eljött Isten országa, amelynek örömhírét hirdette. A megvalósulást azonban nem csak az ő tanítása és igehirdetése jelezte, hanem cselekvő ereje is, Jézus csodáiban a mennyei Atya megmutatta irgalmasságát az embereknek, mindazoknak, akik hittel fogadták küldöttét, Fiát. Akkor jön el számomra Isten országa, amikor bennem is felébred a hit, én is rálépek a megtérés útjára, bennem is szeretet ébred Isten iránt, én is ösztönzést érzek arra, hogy jót tegyek embertársaimmal. Akkor valósul meg bennem Isten országa, ha rábízom magamat az ő irgalmára, szeretetére és gondviselésére.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te boldogoknak nevezted azokat, akik hallgatják és megtartják tanításodat. Mi is abban találjuk meg boldogságunkat, hogy nyitott szívvel hallgatjuk, és életünkben megvalósítjuk mindazt, amit tanítasz nekünk. Nem csodálkozni vagy álmélkodni akarunk szavaidon, hanem megtenni azt. Urunk, a te szavad szabadítson meg mindattól, ami a múlthoz köt vagy a bűn mélységébe húz! Tanításod indítson el az üdvösség felé!

2019. november 13. – Szerda (Lk 17,11-19)

2019, november 13 - 12:00de
Jézus egyszer útban Jeruzsálem felé áthaladt Szamaria és Galilea határvidékén. Amikor betért az egyik faluba, tíz leprás férfi jött vele szembe. Még messze voltak, amikor megálltak, és hangosan így kiáltottak: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Ő rájuk tekintett, és így szólt hozzájuk: „Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak.” Útközben megtisztultak. Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, hangos szóval dicsőítette Istent, arcra borult Jézus lába előtt, és hálát adott neki. És ez az ember szamaritánus volt. Jézus megkérdezte: „Nemde tízen tisztultak meg? Hol maradt a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszajött volna, hogy hálát adjon Istennek, csak ez az idegen?” Aztán hozzá fordult: „Kelj fel és menj! Hited meggyógyított téged.” Lk 17,11-19

Elmélkedés

Amiről a mai evangéliumban olvasunk, az nem egy példabeszéd, nem egy kitalált történet, hanem a valóság, amely Isten jóságát és az ember hálátlanságát mutatja be. A történetnek szép a befejezése, ebből vonhatjuk le a magunk élete számára a tanulságot, amely azzal szemben domborodik ki, ami előzőleg történt. Azért értékes az egy ember hálája, mert a többiek hálátlanok voltak. Nézzük a történetet. Jézus leprás betegek csoportjával találkozik, tíz személlyel. Ők betartják a törvényi előírásokat, miszerint nem érintkezhetnek egészséges emberekkel, ezért megállnak a távolban és kiáltozva kérik az Úr segítségét: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” A tiszteletteljes megszólítás és a kérés nyilvánvalóan annak a kifejezése, hogy bíznak Jézus gyógyító erejében, hisznek abban, hogy a Mester meg tudja őket szabadítani betegségüktől.

A gyógyuláshoz még Jézus érintésére sincs szükség, elég, hogy rájuk tekint, s ez az irgalmas tekintet csodát eredményez. A korabeli törvények szerint a leprás betegség megszűnését, a megtisztulás tényét a papnak kellett kinyilvánítania, s ez egyúttal a gyógyult személy visszafogadását jelentette a közösségbe. Bár Jézus csodájának köszönhetően mind a tízen meggyógyulnak, kilencen hálátlannak bizonyulnak. Csupán egy ember tér vissza, hogy kifejezze háláját annak, akinek gyógyulását köszönheti.

Észreveszem-e Isten segítségét mindennapjaimban? Hálát adok-e mindenért?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te vagy a világ világossága! Te vagy az én világosságom. Veled nem járok sötétségben, hanem Isten felé visz életutam. Te a sötétségből a világosságra hívsz, és azt kéred tőlem, hogy a világosság fiaként éljek. Ha a te követődként, a világosság igaz fiaként élek, akkor magam körül szétsugárzom az isteni fényt és szeretetet. Az örök világosság felé vezető utamon legyen közbenjáróm édesanyád, Szűz Mária, aki méhében hordozott téged, a világ világosságát! Segíts, hogy letérjek a bűn sötét útjáról és mindig a hit világosságának útján járjak!

2019. november 12. – Kedd (Lk 17,7-10)

2019, november 12 - 12:00de
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Melyiktek mondja béresének vagy bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: „Gyere ide tüstént, és ülj asztalhoz.” Nem ezt mondja-e inkább: „Készíts nekem vacsorát, övezd fel magadat, és szolgálj ki, amíg eszem és iszom! Aztán majd ehetsz és ihatsz te is?” S talán megköszöni a szolgának, hogy teljesítette parancsait? Így ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk, hiszen csak azt tettük, ami a kötelességünk volt. Lk 17,7-10

Elmélkedés

Jézus ismét egy példabeszédet intéz tanítványaihoz. A történet az úr és szolgája viszonyát írja le. A napi munkából hazatérő és bizonyára elfáradt szolga nem pihenhet, hanem teljesítenie kell urának újabb parancsait. Csak ezt követően térhet nyugovóra. Szolgálatáért még dicséretet sem kap, hiszen ez a kötelessége. Mai szemmel nézve megalázónak tartjuk ezt a kapcsolatot, amely feltétlen függésre alapul, és amelyben az egyik embernek ki kell szolgálnia a másik minden igényét. Legalábbis akkor, ha a szolga szerepében vagyunk. Azt viszont talán észre sem vesszük, amikor mi viselkedünk úrként, mi használjuk ki a másik embert.

Az Isten és az ember kapcsolatában semmiképpen sem nevezhetjük megalázónak a szolgálatot. Jézus szolgának tartotta magát. Többször beszélt arról, hogy nem uralkodni jött a világba, hanem az embereket szolgálni. Megváltásunk szolgálata kereszthalálában érte el tetőpontját. A szenvedés és a halál vállalása bizonyítja leginkább, hogy a végsőkig engedelmeskedik az Atyának, és ez adja meg szolgálatának értékét. Azokért áldozza fel életét, azokért hal meg, akiket életében is szolgált. A szolgáló lelkületet tehát Jézustól, a mi Urunktól és Mesterünktől tanuljuk meg. Minden jócselekedet, amit embertársainknak, felebarátainknak teszünk, Istennek végzett szolgálat, s mindenért tőle várhatunk jutalmat.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te az Atyától jöttél a világba, őt dicsőítetted meg életeddel. Mindenkor az ő akaratát teljesítetted, neki engedelmeskedtél. Vállaltad, hogy emberré legyél, emberként éljél és vállaltad a halált is. Segíts minket, hogy észrevegyük közelségedet, jelenlétedet, szeretetedet! Segíts minket, hogy megtaláljunk téged, s vezess minket az Atyához! Maradj örökké köztünk, hogy szereteted állandóan bennünk legyen! Add meg nekünk az újjászületést, hogy egészen Istennek élhessünk!

2019. november 11. – Hétfő (Lk 17,1-6)

2019, november 11 - 12:00de
Egy alkalommal Jézus így beszélt tanítványaihoz: „Lehetetlen, hogy botrányok ne forduljanak elő; de jaj annak, aki azokat okozza! Jobb lenne, ha malomkövet kötnének a nyakára, és a tengerbe dobnák, mint hogy egyet is megbotránkoztasson ezek közül a kicsinyek közül. Vigyázzatok magatokra! Ha vét ellened testvéred, fedd meg! De ha megbánja, bocsáss meg neki! Még ha napjában hétszer vét is ellened, de hétszer fordul hozzád, és azt mondja: Megbántam, – bocsáss meg neki!” Az apostolok kérték az Urat: „Növeld bennünk a hitet!” Az Úr így válaszolt: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki tövestől, és verj gyökeret a tengerben! – engedelmeskedik nektek.” Lk 17,1-6

Elmélkedés

A mai evangélium Jézus néhány olyan mondását tartalmazza, amelyek figyelmeztetésül szolgálnak tanítványai és követői számára. Első kijelentése azokra vonatkozik, akik botrányt okoznak. Ebben az esetben a botrány mások bűnre csábítását, bűnre vezetését jelenti. Érdemes megfontolnunk az Úr szavait és elgondolkodnunk azon, hogy vajon cselekedeteinkkel, szavainkkal nem mutatunk-e rossz példát másoknak? Bűnös életvitelünk példája nem távolít-e el másokat Istentől? Malomkőnél is súlyosabb ítélet vár azokra, akik másokat a bűn útjára vezetnek.

A második mondás a megbocsátásról szól. A megbocsátásban el kell felejteni a számolgatást és a méricskélést. Az irgalmasságnak ugyanis nincsenek határai és nem lehetnek korlátai. Ilyen az Isten felénk áradó irgalma, megbocsátása, és ezt a tőle tanult irgalmat kell gyakorolnunk embertársainkkal való kapcsolatainkban, azaz feltételek nélkül meg kell bocsátanunk azoknak, akik ellenünk vétenek.

A harmadik mondás válasz arra a kérésre, hogy az apostolok hitük növekedését várják Mesterüktől. A hit, az Istenben való feltétlen bizalom csodákat eredményez. Jézus feltámadása a mi hitünk rendíthetetlen alapja, ez ad bizonyosságot számunkra, hogy Isten minden helyzetben képes győzni. Kérjük Jézust, hogy növelje hitünket és szeretetünket!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Senki nem tudhatja előre jöveteled időpontját, de biztosak vagyunk abban, hogy egyszer bekövetkezik. Taníts minket készenlétre, fokozott figyelemre, türelmes várakozásra! Annak érdekében, hogy ne érjen minket váratlanul a te érkezésed, lelkünket szeretnénk felkészíteni, hogy mindig készen legyen a veled való találkozásra! Élj bennünk, hogy jelenléted fénye világosság legyen a világ számára! A hit, a remény és a szeretet a mi lelkünk égő mécsei, amelynek lángját őriznünk kell. Segíts minket ébernek maradnunk, hogy soha ne aludjon ki bennünk jelenléted lángja!

2019. november 10. – Évközi 32. vasárnap (Lk 20,27. 34-38)

2019, november 10 - 12:00de
Abban az időben Jézus ezeket mondta a szadduceusoknak, akik azt tartják, hogy nincs feltámadás: „A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Akik pedig méltók rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való feltámadásra, nem nősülnek, s nem is mennek férjhez. Hiszen már meg se halhatnak többé, mert az angyalokhoz hasonlítanak, és az Istennek a fiai, mert feltámadtak. Arról, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is beszélt a csipkebokorról szóló részben, ahol az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének nevezi. Isten azonban nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.” Lk 20,27. 34-38

Elmélkedés

Mi lesz a halál után?

Az ember mindig is kíváncsi volt arra, tudni szerette volna, hogy milyen a túlvilág? Csak kevesen vonták kétségbe annak létezését, a legtöbb ember meg van győződve arról, hogy létezik a túlvilág, csak éppen nincs róla sok ismeretünk. A fantáziánk persze sok mindent kitalálhat, de ennek nem sok köze lehet a valósághoz, hiszen onnan még ember nem tért vissza, hogy elmondhatta volna tapasztalatait.

Keresztény emberként az isteni kinyilatkoztatás és Jézus Krisztus tanítása alapján hisszük, hogy létezik a túlvilág, ahová a földi élet befejezése, a halál után juthatunk. Földi életünk határozza meg, hogy mit érdemlünk majd: az Istent elutasítók a kárhozatra, a pokolba kerülnek, az Isten szeretetét elfogadók és az ő akarata szerint élők pedig a mennyországba jutnak. Hitünk szerint ezek nem helyek, amelyek egy távoli galaxisban találhatóak, hanem állapotok, amelyek örökké tartanak. A hely és az idő kategóriájából nehéz kiszakadnia értelmünknek, hiszen itt a földön testi mivoltunk miatt mindent egy bizonyos helyen és meghatározott időben teszünk. A túlvilágon már nem létezik a hely és az idő korlátja, ezért a világmindenséget betöltő Istennel leszünk együtt teljes boldogságban és szeretetben, s ez a boldog állapot soha nem fog megszűnni, azaz örökké fog tartani. És lehet, hogy lesznek olyanok is, akik örökké nélkülözni fogják mindezt, mert ők elutasítják Istent.

Bizonyítékunk, azaz tudományosan igazolható és kétségbevonhatatlan bizonyítékunk nincs arról, hogy létezik a pokol és a mennyország, de akik tagadják ezek létezését, ők sem rendelkeznek olyan bizonyítékkal, amely vélt igazukat egyértelműen alátámasztja. Mindez a hit világába tartozik. Hívő emberként viszont nyugodtan állíthatjuk, hogy nem alaptalan a hitünk. Jézus Krisztus feltámadása olyan túlvilágra mutató jel, amelyet az ember elfogad, legalábbis a vallásos ember hittel elfogad. Az Úr feltámadása erősíti bennünk azt a reményt, hogy mi is eljuthatunk a mennybe, ahová Isten minden embert meghív. Amíg a pokol létezése elrettent bennünket, addig a mennyország létezése örömmel tölt el és arra ösztönöz, hogy törekedjünk oda eljutni.

A mai evangélium témája a halál és a feltámadás. Érdemes nagyon figyelmesen olvasnunk Jézus szavait. Mégpedig azért, mert amikor mi beszélünk a halálról és a halál utáni életről, akkor ezt értelemszerűen emberként tesszük. Emberi tapasztalataink alapján, emberi értelemmel, emberi szavakkal próbálunk beszélni arról, ami nem tartozik emberi világunkhoz, hanem Isten világának a része. Jézus szava viszont értékesebb az emberi szónál, kijelentéseit isteni kinyilatkoztatásnak tekintjük. A mi emberi elképzeléseink és következtetéseink tévesek lehetnek, az Úr szavában viszont megbízhatunk. Jézus feltámadásának eseménye nem önmagában álló rendkívüli dolog, hanem azt hirdeti számunkra, hogy mi is feltámadunk, azaz halálunk után Isten kegyelméből újjászületünk a túlvilági életre, az örökkévalóságra.

És mi lesz földi kapcsolatainkkal odaát? Láthatjuk-e majd a mennyben azokat, akiket a földi életben ismertünk? Találkozunk-e családtagjainkkal? Hiszem, hogy Istennek tetsző szeretet-kapcsolataink túlélik a halált.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A halál tényével találkozva könnyen azt gondoljuk, hogy az életnek ezzel vége, s utána nem következik semmi. Hisszük, hogy Isten, aki életet ad minden embernek, képes arra, hogy új életet adjon a halál után. A mennyei Atya életet adott neked, amikor húsvétvasárnap feltámasztott, és új életet ad majd nekünk is, amikor feltámaszt minket az örök életre. Jézusom, hiszek feltámadásodban, s hiszem, hogy te vagy a halhatatlan Úr. Te vállaltad emberi sorsunkat, s életedet megosztottad velünk. Hozzád kötöm magam, hogy veled éljek, s részesüljek a feltámadásban. Segíts engem szüntelenül törekedni a mennyország, az örökkévalóság felé!

2019. november 9. – Szombat, A Lateráni-bazilika felszentelése (Jn 2,13-22)

2019, november 9 - 12:00de
Abban az időben: Mivel közel volt a zsidók Húsvétja, Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban árusokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott ültek. Ekkor kötelekből ostort font, és kikergette mindnyájukat a templomból, ugyanígy a juhokat és az ökröket is, a pénzváltók pénzét pedig szétszórta. Az asztalokat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” Tanítványainak eszébe jutott, hogy írva van: „Emészt a házadért való buzgóság.” A zsidók erre így szóltak: „Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezeket teszed?” Jézus azt válaszolta: „Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem!” A zsidók azt felelték: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt fölépíted azt?” Ő azonban testének templomáról beszélt. Amikor feltámadt a halálból, tanítványainak eszébe jutott, hogy ezt mondta, s hittek az Írásnak és Jézus szavainak. Jn 2,13-22

Elmélkedés

A Lateráni Szent János-bazilika Rómában található, ez a négy legnagyobb bazilika egyike, ez a mindenkori római pápa székesegyháza. A bazilika felirata saját rangját hirdeti: „a város (Róma) és a földkerekség minden templomának anyja és feje.” A templom a IV. században épült és I. Szilveszter pápa szentelte fel a Legszentebb Üdvözítő tiszteletére, majd később az Üdvözítő Jézus Krisztuson kívül két másik személyt is védőszentjévé nyilvánítottak, Keresztelő Jánost és János apostolt. Ennek a templomnak a felszentelését ünnepeljük a mai napon.

Az evangéliumban arról olvasunk, hogy Jézus kiűzi a kereskedőket a jeruzsálemi templomból. Isten házából, jelen esetben annak előcsarnokából eltávolíttat minden olyan tevékenységet, amelyet méltatlannak tart. Amikor kérdőre vonják őt magabiztos és határozott cselekedete miatt, akkor talányos kijelentést tesz: „Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem!” A kérdezők természetesen a kőből épült templomépületre gondoltak, ahol éppen tartózkodtak, de Jézus saját testének templomáról beszél, amelyet a halál lerombol, de a feltámadás által újjáépül harmadnapon.

Minden templom az Isten háza és az Istennel való találkozás szent helye. Minden templomban jelen van Jézus az Oltáriszentségben, ő vár, ő hív engem. Ő akar szeretetközösségben élni velem és ő szenteli meg életemet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk! Életünk egyes pillanataiban ugyanúgy átérezhetjük közelségedet és jelenlétedet, miként azt a három kiválasztott apostol a színeváltozás hegyén megtapasztalta. Azokban a napokban és órákban, amikor a kereszthordozás nehézségeit érezzük, szívünkben ott él a feltámadás és az isteni dicsőség megtapasztalásának reménye, mert a szenvedés útjának végső állomása nem a halál, hanem az Isten által ajándékozott új élet, a feltámadás. Istenünk, jó nekünk veled lennünk, veled élnünk.

2019. november 8. – Péntek (Lk 16,1-8)

2019, november 8 - 12:00de
Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: „Egy gazdag ember előtt bevádolták intézőjét, hogy eltékozolja ura vagyonát. Erre ő magához hívatta és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj számot gazdálkodásodról, mert nem maradhatsz tovább intézőm. Az intéző így gondolkodott magában: Mitévő legyek, ha uram elveszi tőlem az intézőséget? Kapálni nem tudok, koldulni szégyellek. Tudom már, mit teszek, hogy befogadjanak az emberek házukba, ha gazdám elmozdít az intézőségből. Egyenként magához hívatta tehát urának adósait. Megkérdezte az elsőt: Mennyivel tartozol uramnak? Azt felelte: Száz korsó olajjal. Erre azt mondta neki: Vedd elő adósleveledet, ülj le hamar, és írj ötvenet. Aztán megkérdezett egy másikat: Te mennyivel tartozol? Száz véka búzával – hangzott a válasz. Fogd adósleveledet – mondta neki – és írj nyolcvanat. Az úr megdicsérte a hűtlen intézőt, hogy okosan járt el. Bizony, a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál.” Lk 16,1-8

Elmélkedés

Még a szentírástudósok számára sem könnyű feladat annak a jézusi példabeszédnek a helyes értelmezése, amelyet a mai evangéliumban olvasunk, de emiatt ne mondjunk le a mondanivaló megtalálásáról. A történet egy intézőről szól, akinek az a feladata, hogy kezelje urának vagyonát. Munkája során az a vád éri, hogy rosszul végzi munkáját, elpazarolja a rábízott javakat. Gazdája mindenféle vizsgálódás nélkül elhiszi a vádat és úgy dönt, hogy felmond intézőjének. Erről értesülve az intéző lázas ügyeskedésbe fog, urának adósaival meghamisítja az adósleveleket, így barátokat szerez magának. Abban bízik, hogy akikkel a csalás révén most jót tett, azok majd a későbbiekben viszonozni fogják neki cselekedetét, és segítségére lesznek.

A történet befejezése meglepő fordulatot tartalmaz: „Az úr megdicsérte a hűtlen intézőt, hogy okosan járt el. „Bizony, a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál.” Az úr tehát megdicsérte azt, akinek cselekedete egyértelműen csalás, és semmiképpen sem követendő példa. Ez a zárómondat már nem a példázat része, tehát nem az intéző megkárosított gazdája az úr, akitől a dicséret származik. A mondat már az evangélista hozzáfűzése, s ezek szerint az úr maga Jézus, tőle származik a dicséret. A dicséret pedig nem a csalásnak szól, hanem a leleményességnek és az azonnali cselekvésnek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, te időt ajándékozol nekünk, és föltárod előttünk életünk értelmét. Segíts, hogy napjainkat számba tudjuk venni. Kérünk, segíts, hogy fölépíthessünk egy emberibb és boldogabb világot, amelyben nem a pillanatnyi érdekek, hanem az örök értékek határozzák meg az emberek cselekedeteit. Add, hogy tudjuk megosztani mindazt, ami jót és szépet birtokolunk. Add, hogy ne ragaszkodjunk a mulandó dolgokhoz, és szívünk tebenned váljék gazdaggá.

2019. november 7. – Csütörtök (Lk 15,1-10)

2019, november 7 - 12:00de
Abban az időben vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók zúgolódtak emiatt, és azt mondták: „Ez szóba áll a bűnösökkel és együtt étkezik velük.” Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik: „Ha közületek valakinek száz juha van, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet, s nem megy-e az elveszett juh után, amíg meg nem találja? Ha megtalálta, örömében vállára veszi, hazasiet vele, összehívja barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: „Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett juhomat.” Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége megtérésre. Ha pedig egy asszonynak tíz drachmája van, és elveszít egy drachmát, nem gyújt-e világot, nem sepri-e ki a házát, nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? És ha megtalálta, összehívja barátnőit meg a szomszédasszonyokat, és azt mondja: „Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett drachmámat.” Mondom nektek, az Isten angyalai is éppen így örülnek majd egy megtérő bűnösnek.” Lk 15,1-10

Elmélkedés

Két példabeszédet olvasunk a mai evangéliumban, amelyek Isten irgalmasságát, ember felé forduló nagy szeretetét mutatják be. Az első az elveszett bárányról szól, amelynek keresésére indul a pásztor, a második az elveszett pénzről, amit a háziasszony keres. Lukács evangéliumában egy harmadik történet is tartozik a sorozathoz, mégpedig a tékozló fiúról szóló példabeszéd, amelynek témája szintén az isteni irgalmasság, megbocsátás.

Az első példabeszéd nem tér ki arra, hogy a pásztor a saját bárányaira vigyázott-e vagy urának, gazdájának állataira. A lényeg, hogy felelősséggel végezte munkáját, odafigyelt valamennyi bárányra. A szokás szerint este, amikor az akolba tereli az állatokat, a pásztor megszámolja, hogy valamennyi bárány megvan-e. Jézus példázata azzal a pillanattal kezdődik, amikor a számolásnál, az ellenőrzésnél a pásztor észreveszi, hogy egy bárány hiányzik. Miután a biztonságot nyújtó akolba terelte a nyájat, elindul, hogy megkeresse az egy elveszettet. Tudja, hogy a bárány nem talál vissza a maga erejéből a nyájhoz, és a pusztaságban elpusztulna. A pásztor addig megy, amíg meg nem találja az elveszettet. Nagyon életszerű az a mozzanat, hogy a kifáradt, legyengült állatot a pásztor a vállára veszi és viszi vissza. Az már kevésbé jellemző a pásztoréletre, hogy a megtalálás örömére ünnepséget tartanak, mert akkor elég gyakran lehetne ilyen ünnepet rendezni. Ez a mozzanat inkább a hasonlat mondanivalójára utal: Isten az, aki keresi az elveszetteket, a bűnösöket, hogy visszavezesse őket szeretetközösségébe. Minden megtérés, minden alkalom, amikor az isteni irgalom megérinti az embert, nagy örömöt jelent Isten számára.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te tanításod jó magként, tiszta búzaként hull a szívünkbe. Nem haszontalan gyomnövény, amit ki kellene irtani. Miközben te az üdvösség tanításának jó magját veted el szívünkbe, a sátán a hazugság, a megtévesztés magjait igyekszik belénk ültetni. Adj nekünk bölcsességet, hogy meg tudjuk különböztetni a jót és a rosszat! Adj nekünk okosságot, hogy ne essünk a gonosz lélek csapdájába, aki a rosszat jónak tünteti fel, és nem engedi, hogy a dolgok mélyén észrevegyük a rossz szándékot, a helytelen célt. Az örömhír, az üdvözítő üzenet a feltámadás örömében születik meg. Tanításodat akkor értjük meg és valósítjuk meg, ha meghalunk a bűnnek és új életre támadunk Istenben.

2019. november 6. – Szerda (Lk 14,25-33)

2019, november 6 - 12:00de
Abban az időben, amikor Jézust nagy népsokaság követte, ő hozzájuk fordult, és így szólt: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom. Aki tehát nem hordozza keresztjét, és nem így követ engem, nem lehet az én tanítványom. Ha valaki közületek tornyot akar építeni, vajon nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, hogy van-e miből befejeznie? Mert ha az alapokat lerakta, de (az építkezést) befejezni nem tudta, mindenki, aki csak látja, gúnyolni kezdi: „Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta befejezni.” Vagy, ha egy király hadba vonul egy másik király ellen, előbb leül és számot vet, vajon a maga tízezer katonájával szembe tud-e szállni azzal, aki húszezerrel jön ellene. Mert ha nem, követséget küld hozzá, amikor még messze van, és békét kér tőle. Tehát mindaz, aki közületek nem mond le mindarról, amije van, nem lehet az én tanítványom.” Lk 14,25-33

Elmélkedés

Nagyon érdekes megkülönböztetéssel kezdődik a mai evangélium. Lukács evangélista nem azt írja, hogy a tanítványok nagyobb csoportja vándorol Jézussal útja során, hanem azt, hogy „nagy népsokaság követte őt.” Akihez tehát Jézus beszélni kezd, azok nem a tanítványai, hanem csak hozzá csatlakoztak hosszabb, rövidebb időre. Talán éppen az Jézus szándéka, hogy felhívja ezeknek az embereknek a figyelmét arra, hogy mi a tanítványi élet lényege. Az válhat tanítványává, aki nem csupán útitársat lát benne, hanem Mesterének tekinti őt. Az válhat tanítványává, aki kész a lemondásokra és életét neki ajánlja.

A tanítványság lényeges eleme a kereszthordozás. Erről így beszél Jézus: „Aki nem hordozza keresztjét, és nem így követ engem, nem lehet az én tanítványom.” A kijelentés hátterében az húzódik meg, hogy Lukács már évtizedekkel az Úr kereszthalála után írja meg evangéliumát. A mondás már tükrözi az első keresztény közösség tapasztalatát: A tanítvány teljes sorsközösséget vállal Mesterével, Jézussal, és ez a szenvedések és akár a vértanúhalál vállalását is jelenti. Az egyház közössége már megtapasztalta a gyűlölködést és az ellenségeskedést, ezért fontos a buzdítás és a megerősítés. A toronyépítésről és a hadba vonulásról szóló két példa azt a tanulságot hordozza, hogy döntése előtt mindenki komolyan mérlegelje saját képességeit, tudja-e életét egészen odaadni az Úrnak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! A világmindenség királyaként és életünk királyaként tisztelünk téged. Te arra hívsz minket, hogy Isten országa megvalósuljon bennünk. Felszólítasz bennünket a megtérésre és arra, hogy elfogadjuk Isten uralmát, akaratát személyes életünkben. Te nem szabadságunkat akarod csorbítani, hanem azt szeretnéd, hogy felismerjük a mennyei Atya üdvözítő szándékát és elinduljunk felé. Vezess minket igazságod által az örök életre!

2019. november 5. – Kedd, Szent Imre herceg (Lk 12,35-40)

2019, november 5 - 12:00de
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony, mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák. Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.” Lk 12,35-40

Elmélkedés

A ma ünnepelt Szent Imre herceget fiatalon érte a halál, mégsem érte váratlanul az Úrral való nagy találkozás. Ünnepén Jézus figyelmeztetését olvassuk az evangéliumban: „Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen.” Imre herceg vallásos buzgósággal övezte fel magát és a jócselekedet égő mécsesével kezében léphetett az Úr elé. Apjának, Szent István királynak az volt a szándéka, hogy ő lesz majd utóda a királyi trónon. Tudta, hogy nem csak uralkodói tulajdonságokra kell nevelnie fiát, hanem jellemét is erősítenie kell. Mivel István király a keresztény hitben találta meg személyes életének legfőbb értékét, ezt az életeszményt igyekezett átadni népének, és természetesen fiát is erre nevelte. Imre herceg édesanyja, Boldog Gizella szintén az életszentségre törekedett. Ők tanították meg fiuknak elsőként a Krisztus iránti szeretetet, majd pedig nevelését a később vértanúhalált halt püspökre, Szent Gellértre bízták.

A vallásos ember jól tudja, hogy Isten hűséges hozzá, hűséges ahhoz a szeretethez, amit az ember felé megmutat. Az ember válasza nem lehet más, mint hogy hűséges marad Istenhez és hitéhez. Szent Imre herceget is ez a lelkület töltötte el. Életét tisztaságban Istennek ajánlja, mert senki sem hűségesebb Istennél. Ez a hűség segítette őt abban, hogy mindig éberen, felkészülten várja a Krisztussal való találkozás napját.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Gyorsan változó világunkban biztos pontot keresünk, amire életünket alapozhatjuk. Az újszerűnek tűnő elméletek folyamában maradandó igazságokat keresünk, amelyekhez igazodhatunk. Keressük helyünket, feladatunkat a világban, mert folytatni szeretnénk a teremtés művét és felebarátaink szolgálatára szeretnénk lenni. Ég és föld elmúlnak, mert ez a világ mulandó, de a te szavad, tanításod örök igazság marad, amely utat mutat számunkra az üdvösség felé. Segíts minket az üdvösség útján!

2019. november 4. – Hétfő (Lk 14,12-14)

2019, november 4 - 12:00de
Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Étkezés közben a házigazdához fordult: „Amikor ebédet vagy vacsorát adsz, ne hívd meg barátaidat, se testvéreidet, se rokonaidat, se gazdag szomszédaidat, mert azok is meghívnak és viszonozzák neked. Ha lakomát adsz, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. Boldog leszel, mert ők nem tudják neked viszonozni. Te azonban az igazak feltámadásakor megkapod jutalmadat.” Lk 14,12-14

Elmélkedés

A mai evangélium előzményében, amelyet halottak napja miatt nem olvastunk szombaton, Jézus a vendégekhez fordul azzal a tanáccsal, hogy a lakomákon ne keressék az első helyeket, mert később érkezhet magasabb rangú személy, akinek át kell majd adniuk a helyet. Ha az utolsó helyet választják, akkor elkerülhetik ezt a megszégyenülést, sőt, inkább őket fogják megtisztelőbb helyre ültetni (vö. Lk 14,7-11).

A vendégek után a vendéglátóhoz fordul Jézus, hogy neki is tanácsot adjon. Ezt olvassuk a mai nap evangéliumában. A tanács arra vonatkozik, hogy kiket hívjon meg magához. A tanácsot nem érdemes úgy értelmeznünk, hogy egyáltalán nincs helye a családi összejöveteleknek, mert nem a rokoni és baráti kapcsolatok megszüntetése a cél. Az ő említésük jelen esetben azt szolgálja, hogy a másik oldal nagyobb hangsúlyt kapjon. A cél ugyanis az, hogy a kölcsönösség szintjét át lehessen lépni. Ha valaki azért lát vendégül másokat, hogy ők majd viszonozzák a meghívást, annak a tette nem számít önzetlen jócselekedetnek. A jótett alapja ugyanis az önzetlenségben, az ingyenességben van. A szegények, a bénák, a sánták és a vakok nem fogják viszonozni a meghívást, ezért fogja nagyra értékelni Isten mindazt, amiről az ő javukra mondunk le. Az ilyen nagylelkű cselekedeteket Isten fogja megjutalmazni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te az örök élet tanításának jó magját veted el szívünkbe. Segíts, hogy jó, termékeny talajra hulljon lelkemben az isteni üzenet! Segíts, hogy a megértés szándékával hallgassam, olvassam Isten szavát! Segíts, hogy értelmemmel és akaratommal befogadjam Isten országát, mint lelki valóságot! Hiszem, hogy a te tanításod az örök életre vezet. Segíts törekvésemben, hogy megéljem, megvalósítsam mindazt, amit közölsz velem. Add, hogy küldetésemnek tekintsem az örömhír hirdetését!

2019. november 3. – Évközi 31. vasárnap (Lk 19,1-10)

2019, november 3 - 12:00de
Abban az időben: Jézus Jerikó városán haladt át. Élt ott egy Zakeus nevű gazdag ember, aki a vámosok feje volt. Szerette volna látni és megismerni Jézust, de a tömeg miatt nem láthatta, mert alacsony termetű volt. Így hát előrefutott, felmászott egy vad fügefára, hogy láthassa, mert arra kellett elhaladnia. Amikor Jézus odaért, felnézett, és megszólította: „Zakeus, gyere le gyorsan, mert ma a te házadban kell megszállnom.” Erre ő sietve lejött, és örömmel fogadta Jézust. Akik ezt látták, méltatlankodva megjegyezték: Bűnös embernél száll meg. Zakeus azonban odaállt az Úr elé, és így szólt: „Nézd, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megkárosítottam, négyannyit adok helyette.” Jézus ezt felelte neki: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és üdvözítse, ami elveszett.” Lk 19,1-10

Elmélkedés

Irgalmas tekintet

Az ókortól kezdve napjainkig minden társadalomban fizetnek az emberek különböző adókat, amelyekből az állam a közkiadásokat fedezi. A bibliai időkben a zsidók is fizettek adót, egyrészt a templomadót, másrészt a tizedet, ahogyan erről a mózesi törvénykönyvek rendelkeztek. Jézus korában azonban a zsidók lakta területek nem élveztek önállóságot, hanem a Római Birodalom egyik tartományát alkották. A rómaiak pedig további adókat vetettek ki, a megművelt terület után vagyonadót kellett fizetni, fejadót szedtek továbbá, amely a gyerekekre és az idősekre nem terjedt ki. Ezen kívül pedig vámot is kivetettek a kereskedelmi tevékenységekre. A gyakorlatban a rómaiak bérbe adták helyi embereknek az adószedés jogát, így ők egy összegben megfizették az adót a római hatóság felé, s ezután már csak arra törekedtek, hogy az emberektől ennél többet szedjenek be. Az idegen uralom és az adózási kötelezettség miatt a zsidók nem szívlelték a rómaiakat, de azokat a zsidó embereket sem, akik adószedők lették, kiszolgálták az elnyomó uralmat, ráadásul mindenki tudta róluk, hogy a maguk hasznára dolgoznak, ezért a lehető legtöbb adót és vámot követelik az emberektől.

Ilyen adószedő volt Jerikó városában az evangéliumban szereplő Zakeus. Tevékenysége miatt mindenki megvetette és bűnösnek tartotta őt. A történet szerint Zakeus látni szerette volna Jézust, de ennek oka nem derül ki. Nem tudjuk meg, hogy csupán a kíváncsiság vagy valamilyen nemesebb szándék vezetette-e őt, de az biztos, hogy a Jézussal való találkozás olyan fordulatot hozott az életébe, amelyre még ő maga sem számított. Zakeus jól tudta, hogy alacsony termete megakadályozhatja őt vágyában, azaz a nagy tömeg el fogja takarni előle Jézust. Problémájára rögtön meg is találta a megoldást, felmászott egy fára, remélve, hogy annak lombja között rejtve maradhat és nem lesz kitéve a nép gúnyolódásának, illetve bízott abban, hogy a fa tetejéről megláthatja Jézust. Ez teljesül is, de aztán még nagyobb dolog történik, Jézus is észreveszi őt. A nevén szólítja Zakeust, lehívja őt a fáról és kijelenti, hogy az ő házában szeretne megszállni. Erre egészen biztosan nem számított Zakeus. Neki elég lett volna az, ha a fa közelében elhaladó Jézust néhány percig láthatja, de ennél sokkal nagyobb ajándékot tartogatott számára az isteni kegyelem. Életében valódi fordulatot eredményezett ez a találkozás, hiszen örömében felajánlja, hogy az általa megkárosítottakat kárpótolja, továbbá vagyona felét jótékony célra használja, a szegényeket segíti belőle.

Zakeus felajánlását követően Jézus kijelenti: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra.” A történet tanulsága szerint tehát a bűnös ember is eljuthat az üdvösségre, ha kész megtérni, megváltoztatni az életét. Zakeus ezt tette, ezért részesedhet az üdvösségben. Nem a foglalkozásunk, nem a vagyoni helyzetünk, nem a társadalomban betöltött szerepünk a fontos üdvösségünk szempontjából, hanem az, hogy megbánjuk-e bűneinket és új életet tudunk-e kezdeni. Jézus észre fogja venni jószándékunkat és irgalmas tekintete megváltoztatja életünket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Beismerem, hogy sokszor nem ismerem fel saját vakságomat és nehezemre esne, ha megváltoztatnád az életem. De mégis erre van szükségem. Szükségem van arra, hogy a hit szemével lássak. Szükségem van arra, hogy lássam jóságot és irgalmat sugárzó arcodat. Uram, adj nekem bátorságot, hogy minden akadályt legyőzve, hozzád egyre közelebb kerüljek. Taníts meg engem arra, hogy mindig ki tudjam mondani a megbocsátó szót és remélhessek abban, hogy a mennyei Atya is irgalmas lesz hozzám. Térj be az én életembe, hogy üdvösség köszöntsön rám!

2019. november 2. – Szombat, Halottak napja (Jn 5,24-29)

2019, november 2 - 12:00de
Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Bizony, mondom nektek: Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életbe. Bizony, bizony mondom nektek: Eljön az óra – sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják, és életre támadnak. Mert ahogyan az Atyának élete van önmagában, ugyanúgy megadta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában. A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak és üdvözülnek; akik rosszat tettek, feltámadnak és elkárhoznak.” Jn 5,24-29

Elmélkedés

Jézus örömhírének, evangéliumának a lényege az üdvösség kérdése. Először: Jézus megváltást, szabadulást hozott minden embernek. Megszabadít minket bűnösségünktől és annak következményeitől, ezért az üdvösség mindenekelőtt bűneink bocsánatát jelenti, amelyet az irgalmas Istennek köszönhetünk. Másodszor: Jézus megszabadít minket tévedéseinktől és hitetlenségünktől. Ebből a szempontból az üdvösség az igazság teljes megismerését jelenti számunkra. Harmadszor: Az Úr megszabadít minket a gonosz befolyásától és segít a kísértések legyőzésében. Ebből a szempontból az üdvösség azt jelenti számunkra, hogy Isten kegyelmével az életszentségre törekedhetünk. Negyedszer: Jézus megszabadít minket a haláltól és örök életet ad nekünk. Ebből a szempontból az üdvösség feltámadásunkat jelenti.

A szabadulást, az üdvösséget Jézus Krisztus, az Isten Fia hozza el mindenkinek. Azok számára, akik már eltávoztak az életből és azok számára is, akik most élnek, vagy a jövőben születnek erre a földre. Ma, halottak napján elhunyt szeretteinkre, családtagjainkra, ismerőseinkre és barátainkra gondolunk, akik reményünk szerint már elnyerték a krisztusi szabadítás gyümölcsét, az üdvösséget, az örök életet. Ugyanakkor arra is gondolunk, hogy a mi földi életünk is véget fog érni, át kell lépnünk a halál kapuján. Éljünk úgy, hogy ez az átlépés az örök életbe való belépést jelentse számunkra!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, taníts megismerni a szenvedés értelmét és értékét. Te tudod, hogy félek tőle, s minden ember így van vele. Jó órákban, mikor közelségedet érzem, mindenre kész vagyok, erősnek érzem magam, és igent tudok mondani a kereszthordozásra. Néha az is eszembe jut: kérnem kell téged, hogy küldj szenvedéseket, hogy hozzád hasonló lehessek. Érzem lelkem mélyén, hogy a szenvedés drága ajándék, a te szereteted felbecsülhetetlen kincse.

2019. november 1. – Péntek, Mindenszentek (Mt 5,1-12a)

2019, november 1 - 12:00de
Abban az időben: Jézus látva a tömeget, fölment a hegyre, leült, tanítványai pedig köréje gyűltek. Akkor szólásra nyitotta ajkát, és így tanította őket: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek. Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők kielégítést nyernek. Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak. Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent. Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni. Boldogok, akiket üldöznek az igazságért, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak titeket és üldöznek, ha hazudozva mindenféle gonoszsággal vádolnak titeket. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az égben!” Mt 5,1-12a

Elmélkedés

Az üdvösség útján

A szentek Krisztus ügyének képviselői a világban, nem a maguk ügyét, elképzelését, érdekét kívánták előmozdítani, hanem Isten országának növekedéséért fáradoztak. Azt a munkát folytatták a maguk korában, amelyet egykor Krisztus elkezdett. A meghívás, az Istentől való kiválasztottság és az önkéntesség egyaránt jellemzi a szenteket. Hivatástudatukat megalapozza, hogy Isten különleges feladatra hívja őket és annak teljesítéséhez meg is adja számukra a szükséges lelki erőt, ugyanakkor szükség van arra is, hogy teljes odaadottsággal, teljes erővel dolgozzanak. Ennek köszönhetően ők, akik mindent Krisztus példájából tanultak és tettek, a maguk korában nagyot fordítottak a történelem kerekén, olyan megoldást találtak a problémákra, amely az adott történelmi helyzetben iránymutató volt és a későbbi időkben is példaértékű maradt. Nem elbújtak a világ gondja elől, nem titokban figyelték az események alakulását és nem másoktól várták a szükséghelyzetek feloldását, hanem meglátták személyes hivatásukat, megérezték Krisztus sürgetését, ráébredtek személyes felelősségükre, s nem maradtak tétlenek. Nem bénította meg őket a legnehezebb helyzetek látványa és nem korlátozhatta őket az emberi akadékoskodás, hanem Istentől vezetve teljesítették szolgálatukat. Őket, a szenteket és boldogokat ünnepeljük ma, Mindenszentek napján, valamint azokat, akiket ugyan nem avatott hivatalosan boldoggá vagy szentté Egyházunk, de hitünk szerint eljutottak a mennybe.

Mindenszentek ünnepén Jézus hegyi beszédéből a nyolc boldogságról szóló részt olvassuk az evangéliumban. A boldogság-mondások üzenetét jobban megérthetjük, ha Jézus beszédét összehasonlítjuk Keresztelő János próféciájával, prédikációjával, és felfedezzük a két beszéd közti hangsúlyeltolódást. Miközben a nép azon töprengett, hogy nem János-e a Messiás, ő az utána érkező Jézusról a következőket hirdette: „Szórólapátját már a kezében tartja, hogy megtisztítsa szérűjét: a búzát csűrébe gyűjtse, a pelyvát meg olthatatlan tűzben elégesse. És még sok mással is buzdította a népet. Így hirdette nekik az üdvösséget” (Lk 3,17-18). János büntetésről beszél, még akkor is, ha Lukács evangélista azzal a szép kifejezéssel zárja le János tevékenységének bemutatását, hogy „így hirdette nekik az üdvösséget.”

Ezzel szemben Jézus valóban Isten üdvösségét hirdeti, és ennek egyik legszebben megfogalmazott tanítása a nyolc boldogság. Vándorútja során Jézus naponta találkozik a szegényekkel, az éhezőkkel és a nélkülözőkkel. A hegyi beszédben őket nevezi boldognak, de nem azért mert sírásuk, nyomorúságuk, éhezésük vagy szegénységük önmagában volna értékes, hanem mert Isten segítsége hamarosan megmutatkozik életükben. Nem a távoli jövőben ígér számukra valamilyen jót jutalomként, hanem szavai szerint életük fordulata már most bekövetkezett, mert az üdvösség napja rájuk ragyogott. A mi Urunk boldogság-mondásai nem a jövőre, a halál utáni élete vonatkozó ígéretek, hanem már a jelen életben megtapasztalható valóságot hirdetnek. Amíg Keresztelő János ítéletet hirdet, addig Jézus örömhírt közöl az emberekkel. Ennek az örömhírnek a befogadása indít el minket az üdvösségre vezető úton és a szentek példája segít a kitartásban, hogy le ne térjünk róla.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Erősítsd bennünk a mennyország utáni vágyat! Földi életünket úgy kell élnünk, hogy teljesítjük kötelességeinket ebben a világban és igyekszünk szebbé tenni a teremtett világot, jobbá tenni embertársaink életét. Bár ez a világ csak ideiglenes otthonunk, hiszen a mennyei Atya mindannyiunkat az örök életre hív. Hisszük, hogy akiket Egyházunkban szentként és boldogként tisztelünk, eljutottak a mennyországba, amely az ő legfőbb vágyuk volt. Segíts minket, hogy közbenjárásukra és példájukat követve mi is eljussunk az üdvösségre!

2019. október 31. – Csütörtök (Lk 13,31-35)

2019, október 31 - 12:00de
Abban az időben néhány farizeus jött Jézushoz, és figyelmeztették: „Sietve távozzál innen! Heródes meg akar ölni.” De ő ezt válaszolta: „Menjetek, mondjátok meg annak a rókának: Íme, ördögöket űzök, és gyógyítok ma és holnap; csak harmadnapra fejezem be. De ma, holnap és holnapután tovább kell járnom utamat, mert nem veszhet el próféta Jeruzsálemen kívül. Jeruzsálem, Jeruzsálem, te megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akiket hozzád küldtek. Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, mint ahogy a tyúk szárnya alá gyűjti csibéit, de te nem akartad. Meglátjátok, elhagyott lesz házatok. Mondom nektek: Nem láttok engem mindaddig, amíg el nem jön az az idő, amikor így kiáltoztok: Áldott, aki jön az Úr nevében!” Lk 13,31-35

Elmélkedés

Az evangéliumokban a farizeusok és az írástudók általában negatív színben tűnnek fel, mint akik vitákat kezdeményeznek Jézussal, helytelennek tartják törvényértelmezését, elítélik a bűnösökkel szemben tanúsított jóságát, illetve akik egyre jobban az életére törnek, mert veszélyesnek tartják vallási nézeteit, amely iránt egyre többen lelkesednek. A mai evangéliumban nem ilyen szándékkal érkezik néhány farizeus, hanem jószándékkal figyelmeztetik, hogy Heródes meg akarja őt öletni.

Egyes szentírásmagyarázók kétségbe vonják ezt a jószándékot, és azt állítják, hogy minden bizonnyal maga Heródes küldte Jézushoz a farizeusokat. Jelen esetben nem Heródes királyról van szó, aki mintegy harminc esztendővel korábban, Jézus születése idején uralkodott, hanem Heródes Antipász negyedes fejedelemről, aki Jézus nyilvános működése idején Galileának és Pereanak volt a fejedelme. Heródes Antipász szerette a nyugalmat, és úgy érzékelte, hogy Jézus jelenléte nem ezt szolgálja, ezért szeretné elérni, hogy inkább távozzon a fennhatósága alá tartozó területről. A gyilkossági szándék ez esetben nem igaz, csupán a távozásra való felszólítást nyomatékosítja. Heródes egyébként máskor sem viselkedett ellenségesen Jézussal, hanem kíváncsi volt rá, „kereste az alkalmat, hogy láthassa” (Lk 9,9). Ezt a nézetet igazolja, hogy Jézus Heródeshez küldi a farizeusokat.

Jézus nem fél senkitől, nem ijed meg a fenyegetéstől, hanem folytatja munkáját, amivel a mennyei Atya megbízta őt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézusom! Segíts, hogy ne az emberi szenvedélyek, az érzelmek vagy az ösztönök uralkodjanak rajtam, hanem a te szelíd uralmad valósuljon meg bennem! Ne a szokások, az emberi elvárások irányítsák életemet, hanem a te akaratod keresése és teljesítése. Te uralkodj bennem! Te irányítsd az életem! Te vezess az örök üdvösségre! Uram, jöjjön el a te országod!

2019. október 30. – Szerda (Lk 13,22-30)

2019, október 30 - 12:00de
Abban az időben Jézus Jeruzsálem felé tartott. Útközben tanított a városokban és falvakban, melyeken áthaladt. Valaki megkérdezte tőle: „Uram, kevesen vannak, akik üdvözülnek?” Ő így válaszolt: „Törekedjetek bemenni a szűk kapun, mert mondom nektek, sokan próbálnak majd bejutni, de nem tudnak. A ház ura felkel és bezárja az ajtót, ti kint rekedtek, és zörgetni kezdtek az ajtón: Uram, nyiss nekünk ajtót. Erre ő azt feleli nektek: Nem tudom, honnan vagytok. Akkor ti bizonygatni kezditek: Veled ettünk és ittunk, a mi utcánkban tanítottál. De ő megismétli: Nem tudom, honnan vagytok. Távozzatok tőlem mind, ti, gonosztevők! Ott majd sírás és fogcsikorgatás lesz, amikor látjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákobot és mind a prófétákat az Isten országában, magatokat meg kitaszítva onnan. Jönnek majd keletről és nyugatról, északról és délről, és helyet foglalnak az Isten országában. Íme, így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók!” Lk 13,22-30

Elmélkedés

Az evangéliumi jelenet helyszínét nem ismerteti Szent Lukács, csupán annyit tudunk meg, hogy Jézus úton van Jeruzsálem felé. Az üdvösségre jutók számáról kérdező személy is ismeretlen marad, a válasz sem csupán neki, hanem Krisztus valamennyi követőjének szól, egykori tanítványainak és nekünk egyaránt. A kérdés hátterében az a korabeli zsidó felfogás húzódik meg, hogy Isten a választott nép, Izrael népének valamennyi tagját üdvözíteni fogja. Más nézetek szerint bár sokaknak ajándékoz életet a teremtő Isten, az üdvösség csak keveseknek, tehát nem mindenkinek szól.

Jézus nem ad választ a kérdésre, nem szeretne a távoli jövőt ismerő látnok szerepébe lépni. Ehelyett felhívást, buzdítást intéz hallgatóihoz: „Törekedjetek bemenni a szűk kapun!” A szóhasználat jelzi, hogy az ember törekvése, igyekezete nélkül nem lehetséges az üdvösség elnyerése. Az egyik oldalon tehát ott van Isten üdvözítő akarata, amelyből senki nincs kizárva, a meghívása az örök életre minden embernek szól. A másik oldalon pedig ott van az ember törekvése és szándéka. Felismerjük, hogy Isten milyen nagy jót, az örökké tartó boldogságot kínálja fel nekünk, és készek vagyunk mindent megtenni annak érdekében, hogy ezt elnyerjük. A kapu, az üdvösség ajtaja egyszer be fog zárulni, tehát ha nem hozom meg időben a döntést, akkor örökre kívül maradok.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te boldognak nevezted azokat, akik hallgatják az Isten szavát, hallgatnak téged. Nem csupán a szavak meghallgatásáról és a tanításnak való engedelmességről beszéltél, hanem arról, hogy ragaszkodjunk hozzád, aki számunkra a leghitelesebben közvetíted a mennyei Atya szavát és akaratát. Követődként akkor válunk Isten tanítványaivá, ha osztozunk életedben, sorsodban, engedelmességedben, szenvedéseidben és feltámadásodban. Vezess minket, Urunk, az üdvösségre!

2019. október 29. – Kedd (Lk 13,18-21)

2019, október 29 - 12:00de
Jézus egy alkalommal így beszélt a néphez az Isten országáról: „Mihez hasonlít az Isten országa? Mihez is hasonlítsam? Hasonló a mustármaghoz. Az ember fogja, és elveti kertjében. Ott felnő, és nagy fává lesz. Az ég madarai megpihennek ágai között.” Majd így folytatta: „Mihez hasonlítsam az Isten országát? Hasonlít a kovászhoz, amelyet fog az asszony, és elvegyít három véka lisztben. Az egész megkel tőle.” Lk 13,18-21

Elmélkedés

Két rövid hasonlatot mond Jézus a mai evangéliumban Isten országáról, az egyik a mustármagról, a másik a kovászról, az élesztőről szól. Mindkét példában a folyamat az összehasonlítás alapja. A mustármag esetében a növekedés, a kovász esetében annak tésztát megkelesztő hatása szemlélteti Isten országának növekedését, terjedését. Amikor Jézus megkezdi nyilvános működését és elkezdi hirdetni Isten országának örömhírét, tanítása parányi mustármagként, kevéske élesztőként érinti meg az emberek szívét. Szolgálatának, fáradhatatlan tanításának köszönhetően egyre többekhez jut el az örömhír, amely Isten kegyelmének hatására lelki gyümölcsöket: megtérést, bűnbánatot, buzgóságot, hitet, odaadottságot, elkötelezettséget érlel sokakban. Az ő munkáját folytatja az Egyház közössége, hogy az új nemzedékekhez is eljusson az örömhír.

A mustármag és a kovász esetében láthatjuk a kezdeti állapot kicsinysége és a végeredmény közti nagy különbséget, mégsem ez a lényege a hasonlatoknak, hanem a növekedés, amely nem magától történik, hanem az isteni jóság eredménye. Ezt a folyamatos növekedést nem állíthatja meg, nem fékezheti az emberi szembenállás vagy elutasítás.

Ha nyitott szívvel hallgatom az Úr tanítását és annak megvalósítására törekszem mindennapjaimban, akkor bennem is növekszik Isten országa.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, feltámadásod az élet győzelmét hirdeti. Egykor élőként mutattad meg magadat a sírodhoz siető asszonyoknak, az apostoloknak és a tanítványoknak. Mutasd meg magadat nekünk is! Jelenj meg nekünk is és erősítsd bennünk az örök élet reményét!

2019. október 28. – Hétfő, Szent Simon és Szent Júdás Tádé apostolok (Lk 6,12-19)

2019, október 28 - 12:00de
Jézus egyszer fölment egy hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak nevezett: Simont, akit Péternek is hívott, és testvérét, Andrást; Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást; Jakabot, Alfeus fiát és a buzgó Simont; Júdást, Jakab fiát, továbbá karióti Júdást, aki később elárulta őt. Azután lement velük, és egy sík mezőn megállt. Ott nagy csoport tanítvány sereglett köréje, és hatalmas tömeg vette körül Júdeából. Jeruzsálemből, Tirusz és Szidon tengerparti vidékéről. Ezek azért gyűltek össze, hogy hallgassák őt, és gyógyulást nyerjenek betegségükből. Meggyógyultak azok is, akiket tisztátalan lelkek gyötörtek. Az egész tömeg érinteni akarta őt, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított. Lk 6,12-19

Elmélkedés

A mai napon két olyan apostolt ünneplünk Szent Simon és Szent Júdás Tádé személyében, akikről szinte semmit sem tudunk meg az evangéliumokból. Mindkettőjük említése csupán az apostolok kiválasztásakor, nevük felsorolásakor fordul elő.

A tizenkét apostol kiválasztásának jelentőségét kiemeli az a tény, hogy Jézus egész éjszaka imádkozik. Csak miután megismerte az Atya akaratát, dönt arról, hogy kik legyenek a választottak. A kiválasztással létrehozza az apostoli testületet, amelyre majd közösségét, az Egyházat bízza. Az apostoloknak az Úr mennybemenetele után az lesz a feladata, küldetése, hogy tanúságot tegyenek a feltámadt Jézusról és hirdessék tanítását, örömhírét. Ezt a küldetést folytatja aztán a későbbi korokban az Egyház. Jézus nem tanult és bölcs embereket keresett, hanem olyanokat, akik egyszerűen éltek, de szívükben meglátta az őszinteséget. Nem tökéletes személyeket választott, hiszen a későbbiekben találkozunk emberi gyengeségeikkel és hibáikkal. Péter többször kételkedik benne és meg is tagadja háromszor. Jakabot és Jánost a saját karrierje érdekelte. Tamás hitetlensége a feltámadás után nem éppen dicsérendő. Máté, a vámos sem bűnös foglalkozása miatt lett apostol, az áruló Júdást pedig említenünk is felesleges.

Az Úr nem is az ő hibáikra alapozza az Egyházat, hanem arra, hogy készek voltak neki adni életüket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Vezess végső célom, a mennyei Atya felé! Belátom, hogy egyedül a krisztusi út, a szeretet útja, a remény útja, a megbocsátás útja, az öröm útja, az igazi szabadság útja, az élet tiszteletének útja vezet az Atyához az örök üdvösségre! Segíts megtalálnom a helyes utat és támogass, hogy ezt az utat soha el ne hagyjam s azon meg ne álljak! Segíts kegyelmeddel, hogy mindig közelebb kerüljek az Atyához! Légy velem és te vezess életutamon! Vezess a szeretet útján!

2019. október 27. – Évközi 30. vasárnap (Lk 18,9-14)

2019, október 27 - 12:00de
Abban az időben: Az elbizakodottaknak, akik magukat igaznak tartották, másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta: Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, és tizedet adok mindenből, amim van. A vámos pedig távolabb állt meg, és a szemét sem merte az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek. Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, amaz viszont nem. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felmagasztalják. Lk 18,9-14

Elmélkedés

Alázatos ima

A mai evangéliumban Jézus egy példabeszédet mond két emberről, akik a templomba mennek imádkozni. A történet olyannyira életszerű, hogy talán nem is kitalált példázat, hanem a gyakorlatban, a valós életben megtörtént eset. Mindkét ember imádkozni szeretne, tehát helyes szándék vezeti őket, legalábbis látszólag. Hamar kiderül ugyanis, hogy a farizeus, akit mindenki tisztel vallási buzgóságáért és törvénytiszteletéért, valójában nem is imádkozik. Aligha lehet imának nevezni azt, amikor valaki önmagát dicséri és másokkal összehasonlítja saját életét. A farizeus esetében nagyon figyelemfelkeltő és jellemző a megfogalmazás: „megállt, és így imádkozott magában.” Ő tehát valójában nem Istenhez intézi szavait, nem Istennel beszélget, hanem csak a magáét mondja. Figyelme egyáltalán nem irányul Istenre, hanem csak önmagára, valamint a vámosra, akit meglát a templomban. Szavait köszönettel kezdi, amivel önmagában nem is volna gond, hiszen mindenért köszönettel és hálával tartozunk Istennek, amit az életben kapunk, de az ő hálájában az fejeződik ki, hogy másoknál jobbnak tartja magát. Ha ezt Isten gondolná róla, akkor az elismerendő volna, de így öndicséret marad. És jön tovább a dicsekvés: megtartja a böjtöt és megfizeti a tizedet pontosan. Szavaiból hiányzik az alázat, ezért imának egyáltalán nem nevezhető, amit elmond.

Ezután a másik szereplő, a vámos bemutatása következik. Az ő magatartása és lelkülete ellentéte a farizeusénak. Még előre sem mer menni, hanem hátul megáll. Jellemző rá, hogy „a szemét sem merte az égre emelni.” Úgy áll Isten színe elé, hogy méltatlannak tartja magát ahhoz, hogy arra tekintsen, akihez szavait intézi. „Mellét verve” imádkozik, ami a bűnbánat jele. Ez a kézmozdulat jól ismert számunkra, hiszen valamennyi szentmise kezdetén a kezünkkel háromszor kissé megütve mellünket mondjuk a bűnbánati imát: „Én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem.” A vámos tehát lesütött szemmel, lehajtott fejjel, mellét verve imádkozik, testtartásával is kifejezi alázatát, méltatlanságát és bűnbánatát. Szavai is ugyanezt fejezik ki, nem dicsekszik, nem sorolja vélt vagy valós érdemeit, hanem megvallja bűnösségét és Istentől vár bocsánatot: „Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek.”

A két szereplő bemutatása után Jézus rövid ítéletet fogalmaz meg róluk, helyteleníti az öntetszelgő farizeus magatartását és megdicséri a bűnbánó vámost. Az Úr dicsérete szerint a vámos „megigazultan” térhetett haza, ami itt azt jelenti, hogy bűnei bocsánatot nyertek, tehát meghallgatásra talált imája. A farizeus nem „megigazultan” távozott, tehát bűneire nem nyert bocsánatot, de ezt nem is kérte, hiszen úgy gondolta, hogy ő igaz, nincsenek bűnei.

Jézusnak ez a tanítása egyértelműen arra ösztönöz bennünket, hogy igaz bűnbánattal forduljunk Isten felé. Ismerjük el nagy-nagy alázattal bűnösségünket. Ismerjük el, hogy egyedül Isten irgalma tud rajtunk segíteni, ez hozhat fordulatot életünkbe. Az irgalom, a megbocsátás Isten ajándéka, amelyet nem a büszkék és az önteltek, nem a dicsekvők és az álszentek, hanem az alázatosak kapnak meg. Az alázatosan imádkozó embert Isten az ő irgalmával ajándékozza meg.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, irgalmas Istenem! Hozzád fohászkodni, helyesen imádkozni csak alázattal lehet. Az imádság szavait neked köszönhetem, a szavakat te adod ajkamra, a gondolatokat te ébreszted bennem, és még az alázatot is neked köszönhetem. Hálával tartozom azért, hogy a Szentírásban szólsz hozzám és megmutatod a hozzád vezető utat. Köszönöm, hogy a szentmisében újra és újra a veled való találkozás lehetőségét adod. Köszönöm, hogy bűnbánatot ébresztesz szívemben. Adj szívembe mindenkor őszinte bűnbánatot, hogy irgalmad felemeljen!

2019. október 26. – Szombat (Lk 13,1-9)

2019, október 26 - 12:00de
Abban az időben odajött Jézushoz néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette. Erre Jézus megjegyezte: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, mivel így jártak? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan. Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony és megölte őket, bűnösebbek voltak a Jeruzsálemben élő többi embernél? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.” Aztán egy példabeszédet mondott. „Egy embernek fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt vincellérjéhez: Idejárok három év óta, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet? De az így válaszolt: Uram, hagyd meg még az idén. Körülásom és megtrágyázom, hátha terem majd jövőre. Ha mégsem, akkor kivághatod.” Lk 13,1-9

Elmélkedés

A mai evangélium témája a bűnbánat, a megtérés. Azt követően beszél erről Jézus, hogy hírt hoznak egy tragikus esetről: Pilátus, a római helytartó Galileából érkező zarándokokat öletett meg. Lukács evangélista sajátos megfogalmazásából, amely szerint „vérük az áldozat vérével vegyült”, arra következtethetünk, hogy az eset Jeruzsálemben, a templomban, áldozatbemutatás közben történhetett. Az evangélista nem jelöli meg konkrétan a történtek okát vagy körülményeit, de a mészárlás ténye beleillik abba a képbe, ahogyan a kor ismert történetírója, Josephus Flavius bemutatja Pilátus személyét és tevékenységét.

A hír hallatán Jézus a korabeli felfogásra emlékeztet. Az emberek azt gondolták, hogy ha valakit valamilyen nagy szerencsétlenség ér, annak egyetlen oka van: bűnös és Isten büntette meg őt. Bár a gyakorlatban ennek a fordítottja is előfordult, azaz mások által bűnösnek ismert emberek nagy jómódban és gazdagságban éltek, illetve igaznak tartott emberek éltek nagy szegénységben és nyomorúságban, mégis általános volt ez a nézet. Jézus szerint a szerencsétlenség és a bűnösség között nincs feltétlenül kapcsolat, tehát az áldozatok nem azért haltak meg, mert bűnösök voltak.

Ugyanakkor figyelmezteti hallgatóit, hogy aki nem tart bűnbánatot, az el fog veszni, azaz nem jut el az üdvösségre. Ha bizalommal és bűnbánattal járulok Istenhez, megadja nekem az újjászületés kegyelmét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jó Pásztorunk, Jézus Krisztus! Segítsd a papokat, hogy mindenkor a mennyei Atya szeretetét sugározzák a gyermekek és a fiatalok felé! Segítsd a papokat, hogy hirdessék az életet, és arra bátorítsák a családi életre készülőket és a családokat, hogy mindig számíthatnak Isten segítségére! Segítsd őket, hogy Isten jóságát és erősítő kegyelmét közvetítsék a betegeknek és a haldoklóknak! Élj minden pap szívében, hogy az irgalomban gazdag Istent képviseljék, amikor gyóntatják a bűnbánókat és a megtérőket! Segítsd őket, hogy hivatásukat szolgálatnak tekintsék!

Oldalak