Napi evangélium

Feliratkozás Napi evangélium hírcsatorna csatornájára Napi evangélium
Napi Evangélium RSS
Frissítve: 1 óra 42 perc

2017. augusztus 20. – Vasárnap, Szent István király (Mt 7,24-29)

15 óra 15 perc
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Mindaz, aki meghallgatja szavaimat és szerintük cselekszik, ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült. Aki viszont hallgatja szavaimat, de nem követi azokat, ahhoz az ostoba emberhez hasonlít, aki a házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, nekizúdult a háznak, az összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle. Ezzel Jézus befejezte beszédét. A nép elragadtatással hallgatta tanítását, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, nem úgy, mint az írástudók. Mt 7,24-29

Elmélkedés

Ez a ház a tiéd

Az ácsmester úgy gondolta, életében eleget dolgozott már, ideje volna nyugdíjba mennie és pihennie. Döntését bejelentette a főnökének, aki szomorúan vette ezt tudomásul, hiszen legtapasztaltabb szakemberét veszíti így el. A főnök annyit kért, hogy még egy utolsó ház építésében vegyen részt az ács, aki kissé kelletlenül, de beleegyezett. Ezen az utolsó házon bizony meglátszott, hogy nem adta bele minden tudását, a gondolatai már a pihenés, a nyugdíjas évek körül forogtak. A munka lassan készült, meglehetősen gyenge minőségben. Tudta, látta ezt az ács is, de már nem törődött vele. Amikor végre elkészült a tető és a ház, a főnöke is kijött az építkezés helyszínére. Odaadta a ház kulcsait a mesternek és ezt mondta neki: „Ez a ház a cégünk ajándéka a sok évtizedes munkádért. Ez a ház a tiéd.” Az ácsmester értetlenül vette át a kulcsokat és magában morgolódott: „Ha ezt tudom, egészen másképp dolgoztam volna ezen a házon.” Vannak helyzetek, amikor már nincs visszaút. Nem lehet elölről kezdeni a dolgokat. Utólag az ember bánja a dolgot, másként csinálna sok mindent, de változtatni utólag már nem lehet.

Szent István király ünnepén talán mindannyian tanulhatunk a hibázó ácsmester történetéből. Ez az ország a mi hazánk, ez az otthonunk. Minden amit teszünk, a magunké, a gyermekeinké, az unokáinké, a következő nemzedékeké lesz. Minden tégla, amit az épület falába beépítünk, minden deszka, amit a helyére illesztünk, minden szeg, amit beütünk, a mi otthonunk része lesz. Minden mozdulatunkkal, minden munkánkkal szebbé tehetjük ezt az országot. Végezhetünk silány munkát is, de ezzel magunknak okozunk kárt. Másnak sem építünk rossz minőségű házat, de magunknak sem. A bölcs ember belátja ezt, az ostoba sajnos nem. Az evangéliumi történetben Jézus egy bölcs emberről és egy balgáról mond példabeszédet, amelyben az első személy előrelátó módon biztos, szilárd alapot választ otthona, háza számára. A második személy viszont nem gondol a jövőre, nem gondol az esetleges veszélyekre, ezért megelégszik azzal, ami éppen adódik számára, homokra építi saját házát. Kezdetben minden jónak tűnik, de az idő próbára teszi az építményeket, a sziklára épült ház kiállja az idők viharait, de a homokra épült hamar összedől.

A keresztény életre vonatkozóan Jézus példabeszédét úgy szokás magyarázni, hogy a hívő emberek a krisztusi igazságra, mint biztos alapra építik életüket, a nem hívők viszont ingatag talajt választanak maguknak, amikor nem fogadják el az Úr tanítását, törvényeit és vezetését. Az okosak nem csak arról vannak meggyőződve, hogy a hit és a keresztény értékrend elfogadásával helyesen döntenek, hanem olykor azt is képzelik magukról, hogy képesek meggyőzni a balgákat. A balgák persze szintén meg vannak győződve saját igazukról, ezért nincs szükségük arra, hogy meghallgassák mások véleményét, azt okoskodásnak vagy kioktatásnak szokták minősíteni. Mindenesetre jó volna belátni, hogy kár győzködni a másikat, a szavak úgysem fognak senkit meggyőzni, majd meggyőzi őket talán a romba dőlt ház látványa.

A krisztusi igazság felismerésére és elfogadására a hit által azok juthatnak el, akiknek Isten megérintette már a szívét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Az évszázadok során megtapasztalhattuk, hogy a világ, amely sokszor nem a népek hazájának, hanem a nemzetek küzdőterének tűnik, nem siet segítségünkre a bajban. Csak a magunk erejében, tudásában, hősiességében és Istenhez szóló imáinkban bízhatunk. Hozzád imádkozunk, hogy országunk vezetői Szent István király lelkületével szolgálják hazánkat. Segíts, hogy magyar nemzetünk minden tagja a földi haza építése közben az égi haza felé is törekedjen!

2017. augusztus 19. – Szombat (Mt 19,13-15)

2017, augusztus 19 - 12:00de
Egyszer gyermekeket vittek Jézushoz, hogy tegye rájuk kezét, és imádkozzék fölöttük. A tanítványok elutasították őket. Jézus azonban így szólt: „Hagyjátok csak a gyermekeket, és ne akadályozzátok meg őket, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa!” Azzal rájuk tette kezét, majd továbbindult. Mt 19,13-15

Elmélkedés

A bibliai időkben, Jézus korában nem volt szokás, hogy a vallási vezetők és tanítók gyermekekkel foglalkozzanak. A vallás a komoly, felnőtt férfiak ügye, a gyermekek inkább tartsák magukat távol ettől, és semmiképpen ne zavarják meg őket tanító vagy törvénymagyarázó tevékenységükben. E felfogás ismeretében nem kell meglepődnünk a tanítványok magatartásán, akik visszautasították a gyermekekkel Jézushoz igyekvőket. Jézus azonban, aki már sok más kérdésben túllépte korának szokásait és hagyományait, most is újszerűen, a megszokottal ellentétesen cselekszik. Bizonyára a tanítványok is elcsodálkoztak, amikor Mesterük barátságosan és szeretettel fogadta a gyerekeket és megáldotta őket.

Érdemes odafigyelnünk Jézus cselekedetére, kézmozdulatára. Korábban már sok betegre tette rá a kezét, hogy azok meggyógyuljanak. E kéz most nem gyógyító szándékkal érinti a gyermekeket, hanem áldást oszt. Ugyanakkor isteni kegyelmeket közvetít, miként a gyógyítások esetében is. Kegyelmet, amely kiárad minden emberre, köztük a kicsinyekre, a gyermekekre is.

A jelenet elgondolkoztat minket: Feladatomnak, keresztény kötelességemnek érzem-e, hogy a kicsinyeket Krisztus szeretetére tanítsam és a benne való hitre neveljem? Segítem vagy akadályozom azokat, akik Jézushoz igyekszenek?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Kérlek, Uram Jézus Krisztus, aki valóságosan és lényegedben jelen vagy a kenyér és a bor színe alatt: táplálj engem, vigasztalj és erősíts engem mindig, különösen utolsó órámon. Engedd, hogy téged, akit most a kenyér fátyola alatt imádok, ez élet után színről színre láthassalak!

2017. augusztus 18. – Péntek (Mt 19,3-12)

2017, augusztus 18 - 12:00de
Egy alkalommal a farizeusok próbára akarták tenni Jézust. Megkérdezték tőle: „Szabad-e a férfinak bármilyen okból elbocsátania a feleségét?” Jézus ezt felelte: „Nem olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdetben férfinak és nőnek teremtette az embert, és azt mondta: A férfi ezért elhagyja atyját és anyját, feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek? Így már nem ketten vannak, hanem csak egy test. Amit tehát Isten egybekötött, ember szét ne válassza.” A farizeusok azonban erősködtek: „Miért írta hát elő Mózes, hogy válólevelet kell kiállítani, és úgy kell elbocsátani a feleséget?” Jézus kijelentette: „Mózes a keményszívűségtek miatt engedte meg, hogy elbocsássátok feleségeteket, de kezdetben nem így volt. Mondom nektek: aki elbocsátja feleségét – hacsak nem a paráznasága miatt – és mást vesz el, házasságtörést követ el.” Erre a tanítványok megjegyezték: „Ha így áll a dolog férj és feleség között, akkor nem érdemes megházasodni.” Jézus így válaszolt: „Nem mindenki tudja ezt felfogni, hanem csak az, akinek Isten megadja. Mert van, aki úgy született, hogy alkalmatlan a házasságra, és van, akit az emberek tettek ilyenné, de van, aki a mennyek országáért önként lemond róla. Aki fel tudja fogni, fogja fel!” Mt 19,3-12

Elmélkedés

A mai evangéliumi részlet szerint a farizeusok a válással kapcsolatban tesznek fel egy kérdést Jézusnak. A kérdésnek az az alapja, hogy egyes, korabeli törvénymagyarázók, írástudók szerint bizonyos esetekben megengedhető a válás, például a házasságtörés a nő részéről olyan ok lehet, amely alapján elbocsáthatja őt a férje. Jézus az általa adott magyarázatban visszamegy a teremtő Isten eredeti szándékára. E szándék szerint a férfi és a nő egymásért él, egymásnak adják át magukat. Kapcsolatukat Isten köti össze, tehát ha valaki azt bármilyen okból felbontja, akkor a Teremtő akaratát veszi semmibe. Jézus tehát azt tanítja, hogy a házasságot kötött férfi és nő ragaszkodjon egymáshoz és legyenek hűségesek. A házasság célja a Teremtő megdicsőítése és az élet szolgálata. A válás, a házastárs elhagyása olyan bűn, amely megakadályozza e kettős cél megvalósítását.

Az evangélium második részében Jézus megemlíti még azt is, hogy a hűséges házasságnál is van tökéletesebb életforma, az Istennek szentelt élet, amely a papságban, a szerzetesi, illetve szerzetesnővéri életben valósul meg. De ez nem mindenki számára adatik meg, hanem csak azoknak, akiket Isten kifejezetten erre hív, akiknek ez a hivatása. Legyünk hűségesek ahhoz a hivatáshoz és életállapothoz, amelyre Isten meghívott minket!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te vagy a test és a lélek gyógyítója. Betegségeinkben, bajainkban, életünk nehéz helyzeteiben hozzád fordulunk. Hisszük, hogy te tudsz és akarsz is segíteni rajtunk. Szavaidnak és cselekedeteidnek olyan ereje van, amely képes megváltoztatni életünket, megszüntetni mindazt, ami veszélyezteti azt vagy ami akadályozza lelki fejlődésünket. Segíts, hogy a betegség, amely próbatétel számunkra, ne gyengítse meg hitünket, hanem közelebb vigyen hozzád, aki vállaltad a szenvedéseket. Uram, mindent elfogadok tőled!

2017. augusztus 17. – Csütörtök (Mt 18,21-19,1)

2017, augusztus 17 - 12:00de
Abban az időben: Péter odament Jézushoz, és megkérdezte: „Uram, ha vétkezik ellenem testvérem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus így felelt: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer. A mennyek országa olyan, mint amikor egy király el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte, odahozták egyik adósát, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megfizetnie, az úr megparancsolta, hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit, és mindenét, amije csak van, és így törlessze adósságát. De a szolga leborult előtte, és úgy kérlelte: Légy türelemmel irántam, mindent megfizetek. Az úr szíve megesett a szolgán: szabadon bocsátotta őt, sőt még az adósságát is elengedte. A szolga kiment, és találkozott egyik szolgatársával, aki neki száz dénárral tartozott. Elkapta és fojtogatni kezdte: Add meg, amivel tartozol! Szolgatársa térdre hullott előtte, és kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek! De ő nem engedett, hanem ment, és börtönbe vetette, míg meg nem fizeti tartozását. Amikor szolgatársai látták a történteket, nagyon elszomorodtak. Elmentek és elbeszélték uruknak. Akkor az úr magához hívatta őt, és így szólt hozzá: Te, gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad? És az úr nagy haraggal átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik. Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének.” Amikor Jézus ezt a tanítását befejezte, elindult Galileából, és Júdea vidékére ment a Jordánon túlra. Mt 18,21-19,1

Elmélkedés

Jézus példabeszéde nagyon szemléletesen mutatja be, hogy az ember könnyen vár megbocsátást saját vétkeire, ugyanakkor késedelmes abban, hogy ő bocsásson meg másoknak. A szívtelen szolga esete azt mutatja, hogy mennyire könyörtelen tud lenni az, aki nem értékeli a felebarátja részéről felé megmutatkozó megbocsátást.

Az a tény, hogy Isten mindig kész megbocsátani nekünk, bűnös embereknek, azt igazolja, hogy a szeretet erősebb a bűnnél. Az isteni szeretet és irgalmasság akkor válik bennünk a leghatékonyabbá, ha egyértelműen elfordulunk az elkövetett bűnöktől, megbánjuk és megvalljuk azokat, miközben elhatározzuk, hogy a jó útra térünk és igyekszünk többé nem megbántani Istent. Isten irgalma azonban senkiben se ébresszen könnyelműséget! Nem követhetünk el bűnöket úgy, hogy közben azt hangoztatjuk: Majd Isten úgyis megbocsátja azokat!

Bűneinkkel nemcsak Istent tudjuk megbántani, hanem embertestvéreinket is. Itt szintén érvényes, hogy a szeretet erősebb a bűnnél. Az általam gyakorlandó szeretetnek is erősebbnek kell lennie a másik ember által elkövetett bűnnél. Ugyanakkor az embertársam által gyakorolt és megbocsátásban megnyilvánuló szeretetnek is erősebbnek kell lennie az én bűnömnél. Az isteni irgalom megtapasztalása minket is a megbocsátásra nevel.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add Uram, hogy egyek legyünk minden testvérünkkel, a legtávolabbiakkal is, azokkal is, akikkel másképp bánsz, mint velünk. Te taníts minket szeretetre, hadd kamatoztassuk adottságainkat hátrányos helyzetben lévő testvéreink javára.

Add, hogy testvér módjára szeressük őket, hogy megosszuk velük minden javunkat, eléjük sietve felkínáljuk nekik, és könyörögjünk, hogy fogadják el.

Boldog Charles de Foucauld

2017. augusztus 16. – Szerda (Mt 18,15-20)

2017, augusztus 16 - 12:00de
Jézus egy alkalommal így oktatta tanítványait: Ha testvéred vétkezik ellened, menj, és figyelmeztesd őt négyszemközt! Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két társat, hogy kettőnek a tanúbizonysága vagy háromé tanúsítsa a dolgot. Ha rájuk sem hallgat, mondd meg a hívek közösségének! Ha a hívek közösségére sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy vámos. Bizony, mondom nektek: Amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldotok a földön, fel lesz oldva a mennyben is. És bizony, mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják azt mennyei Atyámtól. Mert ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük. Mt 18,15-20

Elmélkedés

A testvéri figyelmeztetés módjáról ad Jézus tanítást a mai evangéliumban. Az egyik alapelv a fokozatosság. A hibát elkövető személyre nem szükséges azonnal a legsúlyosabb büntetést kimérni, hiszen a jószándékú figyelmeztetés hatására megváltoztathatja magatartását. A másik lényeges szempont az iránta tanúsított türelem. Senkitől sem várhatunk azonnali változást, s mielőtt ilyet követelnénk másoktól, gondoljunk arra, hogy nekünk is nehéz a változás.

S bár jól értjük Jézus szavait, amikor a gyakorlatban próbáljuk azt megvalósítani, nehézségekbe ütközünk. Hiába igyekszünk szeretettel figyelmeztetni embertársunkat az általa elkövetett bűnre, ő inkább megsértődik, mintsem belátná hibáját. Az ember ugyanis könnyebben keresi másban a hibát, mint önmagában és sok esetben még a saját bűnéért is másokat akar hibáztatni, felelőssé tenni.

A testvéri figyelmeztetésről, mint a jobbítás eszközéről azonban e nehézségek ellenére sem szabad lemondanunk. Tapintatosság, türelem, bizalom és őszinteség szükséges ahhoz, hogy bárkit is a javulás útjára vezessünk, amely sosem lehet külső kényszer eredménye. Ha az illető belső késztetést érez az általunk javasolt és megélt útra, akkor hasznossá vált a testvéri figyelmeztetés. Ha pedig felénk irányul ez a figyelmeztetés, akkor vegyük azt komolyan.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem, gyarapítsd, sokasítsd Egyházadat, és egyesíts mindenkit egységben. Tedd, hogy a nép feddhetetlenül éljen, egyetértő legyen a te igaz hitedben és annak megvallásában.

Sugalld szívükbe tanításod szavát! Hiszen a te ajándékod, hogy elfogadtál Krisztusod evangéliumának hirdetésére, és arra késztettél, hogy jó, neked kedves cselekedeteket vigyünk végbe.

Szent Metód

2017. augusztus 15. – Kedd, Szűz Mária mennybevétele (Nagyboldogasszony) (Lk 1,39-56)

2017, augusztus 15 - 12:00de
Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse? De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!” Mária megszólalt: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben! Mert tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát, lám, ezentúl boldognak hirdet engem minden nemzedék. Nagy dolgokat művelt velem a Hatalmas, szentséges az ő neve! Irgalma nemzedékről nemzedékre száll, mindazokra, akik félik őt. Nagyszerű dolgot tett karja ereje, széjjelszórta mind a gőgös szívűeket. Lesöpörte trónjukról a hatalmasokat, és felmagasztalta az alázatosakat. Az éhezőket elhalmozta minden jóval, de a gazdagokat elküldte üres kézzel. Felkarolta gyermekét, Izraelt, megemlékezve irgalmasságáról, amint atyáinknak megígérte: Ábrahámnak és utódainak mindörökre!” Mária ott maradt még körülbelül három hónapig, azután visszatért az otthonába. Lk 1,39-56

Elmélkedés

Előttünk járt

A II. Vatikáni zsinat Egyházról szóló dokumentumában szó esik Szűz Mária szerepéről az üdvösség rendjében, illetve az ő kapcsolatáról az Egyházzal. A tanítás szerint „az Istenszülő a hit, a szeretet és a Krisztussal való tökéletes egység rendjében az Egyház előképe” (Lumen Gentium 63.).

Jézus édesanyja előttünk járt a hitben. Biztosak lehetünk benne, hogy Máriát egészen váratlanul érte az angyal megjelenése Názáretben. Az angyali üdvözlet alkalmával olyan dolgokat hallott, amit elképzelni sem tudott. Hogyan születhet gyermeke, amikor még nincs férjnél? Hogyan fog megvalósulni Isten megváltó terve az ő életében? Miért őt választotta ki arra, hogy a Megváltó Anyja legyen? Mindezekre a kérdésekre nem volt azonnali válasz Mária számára, nem értett meg rögtön mindent, amit az angyal közölt vele. Mégis hittel igent mondott Isten akaratára, vele kapcsolatos személyes tervére. Ezért is nevezi őt valamivel később rokona, Erzsébet boldognak: „Boldog, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!” (Lk 1,45). Nem csak az angyali üdvözlet, azaz Jézus születése hírüladásának pillanatára vonatkozik ez, hanem Mária egész életére. Végigjárta a hit engedelmességének útját, előttünk járt, hogy példát mutasson nekünk, hogyan engedelmeskedjünk Istennek.

Mária előttünk járt a szeretetben. A Boldogságos Szűz édesanyai szeretetét gyermeke, fia iránt felesleges bizonygatnunk. Az ő szeretete veszi körül Jézust gyermekségében és fiatalkorában, ez a szeretet gondoskodik a gyermek felneveléséről, ez az édesanyai szeretet aggódik, amikor a 12 éves Jézus egy zarándoklat alkalmával Jeruzsálemben marad és a templomban találják meg. Ez az anyai szeretet kíséri el Jézust a szenvedés útján, a keresztúton, és ez a szeretet ad Máriának erőt, hogy ne fusson el a kereszttől, ne meneküljön el, mint például az apostolok, hanem mindvégig fia mellett maradjon. Mária előttünk jár a szeretetben, példát mutatván, hogy a szeretet köthet minket Krisztus keresztjéhez, amely szeretetünk forrása.

A Szűzanya előttünk járt a Krisztussal való tökéletes egységben. Elsősorban lelki egységre gondoljunk. A szülésből fakadó anyaság után Mária a szeretetből és a lelki újjászületésből fakadó egységre is eljut fiával. Szeretettel hallgatja az ő szavait és ő maga is tanítvánnyá válik. E lelki egység teszi őt képessé arra, hogy közvetítő és közbenjáró legyen, aki fia segítségét kéri az emberek érdekében. Ez mutatkozik meg például a kánai menyegző esetében, valamint mindannyiszor, ha segítségét kérjük az isteni kegyelmek elnyeréséért.

A mai ünnepen mindehhez hozzá kell tennünk azt is, hogy Mária előttünk járt a mennybe vezető úton. Ma, Nagyboldogasszony napján Szűz Mária mennybevételét ünnepeljük, azt a hittitkot, hitigazságot, hogy a mindenható Isten a Boldogságos Szüzet megdicsőítette azzal, hogy földi életpályája befejezése után, testével és lelkével felvette őt a mennyország dicsőségébe. Az emberi élet végső célja az üdvösség, a mennybe jutás. Mária élete beteljesedett azáltal, hogy eljuthatott az üdvösségre, hitének, szeretetének, Krisztussal való egységének, valamint a végtelen isteni kegyelemnek köszönhetően. Mária előttünk járt a mennybe vezető úton, s ezáltal utat mutat számunkra, hogy mi is eljuthatunk az üdvösségre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mária, égi édesanyánk! Te egész életedet Isten szolgálatába, a megváltás szolgálatába állítottad. Engedelmesen elfogadtad Isten veled kapcsolatos szándékát, amikor értesültél arról, hogy te leszel a Megváltó Anyja. Isten akaratának tökéletes elfogadásáról, az Istennek való teljes önfelajánlásról tanúskodnak szavaid. Alázatod és engedelmességed segítsen minket abban, hogy keressük Isten szándékát, elfogadjuk és teljesítsük azt a feladatot, amit számunkra kijelöl. Veled együtt adunk hálát a mindenható Istennek, aki életet adott nekünk! Járj közben fiadnál, Jézusnál, hogy megmutassa számunkra az utat, miként juthatunk el a mennybe, ahová a mindenható Isten téged felvett.

2017. augusztus 14. – Hétfő (Mt 17,22-27)

2017, augusztus 14 - 12:00de
Galileai útjuk során Jézus ezt mondta tanítványainak: „Az Emberfiát az emberek kezébe fogják adni. Megölik őt, de harmadnapra feltámad.” Erre a tanítványok igen elszomorodtak. Amikor Kafarnaumba érkeztek, az adószedők Péterhez fordultak, és megkérdezték: „A ti Mesteretek nem fizet templomadót?” – „De igen” – felelte. Amikor belépett a házba, Jézus megelőzte őt kérdésével: „Mit gondolsz, Simon, a földi királyok kitől szednek vámot vagy adót, fiaiktól vagy az idegenektől?” „Az idegenektől” – felelte Péter. Erre Jézus így szólt: „A fiak tehát mentesek. De hogy meg ne botránkoztassuk őket, menj ki a tóra, vess horgot, és az első halat, amelyik ráakad, húzd ki! Nyisd ki a száját: találsz benne egy pénzdarabot. Vedd ki és add oda nekik értem és érted!” Mt 17,22-27

Elmélkedés

Jézus közelgő szenvedéséről beszél a mai evangélium bevezetésében. A tanítványok megérthették szavait, hiszen szomorúság tölti el őket azok hallatán. Ekkor azonban még nem tudhatják, hogy az ő sorsuk is ugyanolyan lesz, mint Mesterüké. Nekik is szenvedniük kell azért, mert Jézushoz tartoznak. Jézus önfeláldozó szeretete az apostolok és a tanítványok számára is példa lesz, miként a mi számunkra is. Az örök életre való feltámadás számunkra akkor válik valósággá, ha az életünk keresztjét Krisztussal hordozzuk.

A részlet második felében egy csodás eseményről olvasunk. Jézus utasításokat ad Péternek arra vonatkozóan, hogy miként járjon el az adó megfizetésével kapcsolatban, s bár az apostol első pillanatban furcsának tarthatta, hogy valóban pénzt fog találni a hal szájában, mégis megteszi a kérést. Itt mégsem az evangéliumok jellegzetes csoda-elbeszéléséről van szó, mert magának a tényleges csodás eseménynek a leírása nem szerepel a történetben.

Jézust az motiválja cselekedetében, hogy ne okozzon botrányt. Máté evangélista ezzel a jelenettel készíti elő a botrány okozásának témáját, amely írásának tárgya a következőkben. Az eset leírásának másik célja annak bemutatása, hogy Jézus a mennyei Atya Fiának tartotta magát, s ez határozta meg földi küldetését, amely az ő keresztáldozatában és feltámadásában teljesedik be.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Könyörülj rajtam, Uram Jézus Krisztus, mint ahogy a jobb latoron könyörültél! Hatalmas kegyelmedbe ajánlom értelmemet, lelkemet, testemet, becsületemet és minden javamat.

Oltalmazz engem és szeretteimet, minden embertársamat a gonosztól, kártól és veszedelemtől. Öld ki belőlünk a bűn átkát, és add, hogy új életet éljünk!

Canisius Szent Péter

2017. augusztus 13. – Évközi 19. vasárnap (Mt 14,22-33)

2017, augusztus 13 - 12:00de
Amikor (a kenyérszaporítás után) a tömeg befejezte az étkezést, Jézus mindjárt a csónakba parancsolta tanítványait, hogy amíg ő elbocsátja a tömeget, menjenek át előtte a túlsó partra. Amint elbocsátotta az embereket, fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék. Közben beesteledett, s ő ott volt egymagában. A csónak pedig már jó pár stádiumnyira eltávolodott a parttól. Hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél fújt. Éjszaka a negyedik őrváltás idején Jézus elindult feléjük a víz színén járva. Amikor észrevették, azt hitték, hogy kísértet, és rémületükben felkiáltottak. De Jézus azonnal megszólította őket: „Bátorság! Én vagyok! Ne féljetek!” Erre Péter odaszólt neki: „Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy hozzád menjek a vízen!” Ő azt mondta: „Jöjj!” Péter ki is szállt a csónakból, elindult a vízen, és ment Jézus felé. De az erős szél láttán megijedt, és merülni kezdett. Felkiáltott: „Ments meg, Uram!” Jézus nyomban kinyújtotta kezét, megfogta őt, és így szólt hozzá: „Te kicsinyhitű, miért kételkedtél?” Mikor beszálltak a bárkába, a szél elállt. A csónakban levők pedig leborultak előtte, és így szóltak: „Te valóban az Isten Fia vagy!” Mt 14,22-33

Elmélkedés

Te kicsinyhitű, miért kételkedtél?

Aki hajóval vízre száll, annak ismernie kell a víz természetét. Akár görög halászok bölcs mondása is lehetne ez a kijelentés, pedig csak Péter apostol kapcsán találtam ki. Péter naponta vízre szállt hajójával, hogy halászattal keresse meg családja számára a megélhetést. Jól ismerte a halászat mesterségét és jól ismerte a víz természetét is. Tudta, hogy mikor érdemes halászni és mikor nem. Tisztában volt a víz veszélyeivel, a viharok fenyegetésével és azzal is, hogy a nyílt vízen hajója csak bizonyos mértékig nyújthat biztonságot. Tudta, hogy egy fából készült könnyű bárka fennmarad a víz tetején, nem úgy, mint a nehezebb tárgyak, amelyek elsüllyednek. Péter, a halász ismerte a víz természetét. Sejtette, hogy Mestere, Jézus nem emberi képességeinek köszönhetően tud a víz tetején járni. Péter tudta, hogy ő nem tudna a víz tetején járni, mert erre egyetlen ember sem képes. Tisztában volt vele, hogy ha kiszáll hajójából, rögtön elsüllyedne a hullámok között. Mindennek ellenére bátorság és bizalom volt benne. Bátorság, hogy Jézustól azt kérje, hogy ő is tudjon a víz tetején járni és bizalom, hogy Jézusnak van hatalma tejesíteni szokatlan kérését.

A történetet olvasva elcsodálkozunk Péter apostol erős hitén, majd pedig kicsinyhitűségén. Erős hitének köszönhetően képes arra, hogy legalább néhány lépést tegyen Jézus felé a víz tetején, de aztán mégis meggyengül a hite és emiatt süllyedni kezd. A hittel kapcsolatban eszünkbe jut Jézus egyik legérdekesebb kérdése: „Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” (Lk 18,8). Krisztus emberekre építette közösségét, az Egyházat, köztük olyan emberekre, mint Péter, és ráadásul éppen őrá és utódaira bízta az Egyház vezetését. Továbbá állíthatjuk, hogy a mi Urunk az emberek hitbeli meggyőződésére alapozva hozta létre Egyházát, de ez a meggyőződés bizony ingatag, hullámzó, egyszer erősebb, máskor gyengébb, miként ezt jól mutatja Péter példája. Jézus is bízott a változásban és a fejlődésben. Tudta, hogy lesznek hullámvölgyek, amikor az ember szinte vesztébe süllyed, de azt is tudta, hogy az isteni kegyelem képes megmenteni és képes hitében megerősíteni az embert, mert Isten kegyelme végtelen. A fejlődést, azaz Isten országa folytonos növekedését és az Egyház tagjainak hitbeli erősödését hasonlította Jézus kicsiny mustármaghoz, amely hatalmas fává növekszik. Jézus nem adott tanítványai számára írott szabályokat. Az ószövetségi törvényt Isten parancsára Mózes kőtáblákra véste, s ezeknek a parancsoknak a megtartása jelentette az emberek számára az Isten iránti hűséget és szeretetet. Jézusnak eszébe sem jutott hasonló módon törvényt adni, mert nem akarta, hogy a világból való távozása után követői számára írott szabályok legyenek a mérvadóak. A mi Urunk azt akarta, hogy az ő személyét és a neki köszönhető megváltás titkát tekintsük magnak, amit elvetünk az emberi szívekbe, hogy minden emberhez eljusson az üdvösség tanítása. Az Egyház szervezetét, annak tekintélyét, jogrendjét és törvényeit, valamint azt, hogy az Egyház küldetése az emberek üdvösségre segítése, azok fogadják el, akik hisznek Jézus Krisztusban, mert a hit mindezt megelőzi. Az Egyház jövője attól függ, hogy tagjaiban mennyire erős a hit. Ez a hit olykor meginoghat, de Péter apostol példája bátorítson minket abban, hogy Jézus képes minket megmenteni, képes megerősíteni minket a hitben.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Vízen járásod csodájában nem látványos mutatványt látunk, hanem annak igazolását, hogy te valóságos Isten vagy. Felette állsz a természeti törvényeknek. Erősebb vagy a természet erőinél. Ha csak ember volnál, akkor nem lennél képes ilyenre. Nem volnál képes meggyógyítani pusztán szavaddal vagy érintéseddel a betegeket, de megteszed, hogy cselekedeted által Isten irgalmassága megmutatkozzék. Emberként nem volnál képes néhány falatnyi kenyérből ezreket jóllakatni, de te isteni erőddel megteszed, hogy megmutasd isteni jóságodat és gondoskodásodat. Emberként nem volnál képes a víz tetején járni, de mégis jársz, hogy tanítványaid számára igazold istenségedet. Uram, hisszük, hogy valóságos ember és valóságos Isten vagy.

2017. augusztus 12. – Szombat (Mt 17,14-20)

2017, augusztus 12 - 12:00de
Egy alkalommal egy ember járult Jézushoz, és térdre borulva így kérlelte őt: „Uram, könyörülj fiamon! Holdkóros szegény, és sokat szenved. Hol tűzbe esik, hol meg vízbe. Elvittem tanítványaidhoz, de nem tudták meggyógyítani.” Jézus így válaszolt: „Hitetlen és romlott nemzedék! Meddig leszek még veletek? Meddig tűrjelek titeket? Hozzátok ide a gyermeket!” Jézus ráparancsolt az ördögre, az kiment belőle, és a gyermek azonnal meggyógyult. Amikor Jézus egyedül volt, a tanítványok hozzá mentek, és megkérdezték: „Miért nem tudtuk mi kiűzni?” Ő így válaszolt: „Mert gyönge a hitetek. Bizony, mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok e hegynek itt: Menj innét amoda! – átmegy, és semmi sem lesz számotokra lehetetlen.” Mt 17,14-20

Elmélkedés

Jézus gyógyító csodái Isten országának megvalósulását jelzik. A gyógyítások feltétele általában az, hogy a beteg vagy hozzátartozója kifejezze valamilyen formában Jézus isteni hatalmába vetett hitét. Abban a korban holdkórosnak (a hold által megvertnek) nevezték az időnként erős rohammal járó idegrendszeri betegségben szenvedőket. Napjainkban az orvostudomány ezt epilepsziának nevezi. A mai evangéliumban egy ilyen személyről olvasunk. A beteg apja fordul segítségért Jézushoz. Máté evangélista leírása a betegség tüneteiről és hatásáról jól megfelel az epilepszia tüneteinek. A betegséget egykor a gonosz lélek, az ördög hatásának tulajdonították, aki az ember vesztét akarja okozni. Erre utalnak azok a kijelentések miszerint a gonosz időnként tűzbe vagy vízbe akarja vinni az illetőt, hogy meghaljon. A fiú betegségét az orvosok nem tudták megszüntetni és a tanítványok sem tudtak rajta segíteni.

A betegségtől való megszabadítás az ördögtől való szabadulást is jelenti. A tanítványok kishitűségük miatt nem tudták meggyógyítani a beteget, Jézus viszont egyetlen szóval csodát tudott tenni. A csodás gyógyítás elbeszélése ezen a ponton a hitetlenség miatti tehetetlenségből átfordul a hit hatalmáról, erejéről szóló tanításba. A Krisztusban való hit rendkívüli erőt jelent a keresztény ember számára.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Te földi életed során hirdetted az örömhírt és meggyógyítottad a betegeket, akik gyógyulásukat kérték tőled. Tanításoddal és gyógyításaiddal jelenvalóvá tetted Isten irgalmát az emberek között. Megmutattad, hogy hatalmaddal képes vagy legyőzni a gonoszt s ezáltal megszabadítani az embereket. Segíts minden embert, hogy tanításodban felismerje a követendő utat! Segíts, hogy csodáid növeljék hitünket! Mutasd meg nekünk, Urunk a te szeretetedet, hogy abból táplálkozva kövessünk téged!

2017. augusztus 11. – Péntek (Mt 16,24-28)

2017, augusztus 11 - 12:00de
Egy alkalommal Jézus így szólt tanítványaihoz: Ha valaki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és kövessen! Mert mindaz, aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; és aki énérettem elveszíti életét, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelke kárt szenved? Mit is adhatna az ember cserébe saját lelkéért? Az Emberfia pedig el fog jönni Atyjának dicsőségében, angyalai kíséretében, és megfizet mindenkinek tettei szerint. Bizony, mondom nektek: Az itt állók közül néhányan nem halnak meg, amíg meg nem látják az Emberfiát, amint eljön országában. Mt 16,24-28

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus nagyon világosan beszél arról, hogy mi az ember életének legfontosabb célja. Ez nem más, minthogy eljussunk az üdvösségre, azaz ne szenvedjen kárt a lelkünk. A következőket mondja: „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelke kárt szenved? Mit is adhatna az ember cserébe saját lelkéért?” Sokan persze egészen másfajta életcélt tűznek maguk elé, amely megelégszik az evilági, földi boldogsággal vagy legalábbis azt gondolják, hogy bizonyos földi dolgok megszerzése boldoggá teszi őket. Nem gondolnak arra, hogy a tökéletes boldogság az Istennel való egyesülés a szeretetben. Egyedül Isten végtelen szeretetének a megtapasztalása és annak viszonzása teheti boldoggá életünket. Ha felajánljuk neki életünket és készek vagyunk felebarátaink szolgálatára a testvéri szeretetben, akkor az örök életet nyerhetjük el.

Mit érnénk azzal, ha csak tudnánk az Isten dicsőségéről, de sosem részesedhetnénk az általa nyújtott boldogságból? Mit használna nekünk, ha csupán tudnánk a mennyország boldogságáról, de nem juthatnánk el oda? Isten nekünk szeretné ajándékozni a tökéletes boldogságot és Jézus Krisztus személyében, aki az üdvösség egyedüli közvetítője, megmutatja számunkra az üdvösségre vezető utat. Törekedjünk az örök élet elnyerésére!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó, élet Ura, add meg, hogy életünk minden szakaszát ajándékként értékeljük, mert telve van további ígéretekkel! Szeretettel valósítsd meg ránk vonatkozó akaratodat azáltal, hogy mindennap irgalmas karjaidba veszel minket.

És ha eljön a végső „átmenet” pillanata, add, hogy derűs szívvel induljunk, nem sajnálva azt, amit magunk mögött hagyunk, hiszen ha a hosszú keresés után Veled találkozhatunk, újra megtalálunk minden igazi értéket, amit itt a földön megismerhettünk. Akkor újra találkozhatunk mindazokkal, akik előttünk távoztak el a hit és a remény jelében.

Szent II. János Pál pápa

2017. augusztus 10. – Csütörtök, Szent Lőrinc diakónus és vértanú (Jn 12,24–26)

2017, augusztus 10 - 12:00de
Abban az időben Jézus így beszélt tanítványaihoz: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz. Aki szereti életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti azt az örök életre. Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt becsülni fogja az Atya.” Jn 12,24–26

Elmélkedés

Szent Lőrinc ünnepén az evangéliumban Jézus kijelentését olvastuk: „Ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz.” Ez az igazság valószínűleg egy általánosan ismert közmondás vagy szólás lehetett Jézus korában, amelyet a tanítványok a kereszthalált és a feltámadást követően Jézusra vonatkoztattak. Ezek szerint Jézus az a búzaszem, aki életének feláldozásával a földbe kerül és ott egyedül van, hogy aztán feltámadásával gyümölcsöt hozzon. A tanítványok csak lassan, Jézus példája alapján értik meg, hogy bizonyos veszteség, áldozat árán lehet egy nagyobb jót elérni. Jézus halála olyan áldozat, amelyet egy nagyobb jó, az emberek megváltása és üdvössége érdekében hozott. Odaadását az Atya azzal jutalmazza meg, hogy feltámasztja az örök életre.

Ezt az értelmezést a keresztény közösség később jogosan szélesíti ki Krisztus minden követőjére. Főként igaz ez a vértanúkra, köztük a ma ünnepelt Szent Lőrincre. A vértanúk, akik hitükért feláldozták életüket, halálukban egészen hasonlókká váltak az Úrhoz, a kereszten meghaló Jézushoz. Az ő példájuk erősítse meg bennünk annak tudatát, hogy minden kereszténynek oda kell adnia egészen életét Krisztusnak, hogy általa bőséges termést hozzon.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Fogadd szívesen, Uram, Istenem, felajánlásomat és végtelen dicséretedre, fogyhatatlan magasztalásodra irányuló vágyódásomat, hiszen ezek kijárnak neked, mert kimondhatatlanul nagy és hatalmas vagy. Ezzel fordulok hozzád és szeretnék hozzád fordulni minden nap, minden időben, és arra kérek minden mennyei lelket, minden benned hívőt, hogy velem együtt adjon hálát neked és dicsőítsen téged.

2017. augusztus 9. – Szerda, a keresztről nevezett Szent Teréz Benedikta (Edith Stein) szűz és vértanú, Európa társvédőszentje (Jn 15,9–17)

2017, augusztus 9 - 12:00de
Jézus így tanított az utolsó vacsorán: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben! Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket! Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket; és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!” Jn 15,9–17

Elmélkedés

A mai evangéliumi rész annak a beszédnek a folytatása, amelyben Jézus a szőlőtő és a szőlővesszők kapcsolatához hasonlítja azt a szeretetteljes viszonyt, ami közte és tanítványai között fennáll. Csak Jézushoz kapcsolódva tudunk megmaradni az ő szeretetében, s csak belőle táplálkozva tudjuk teremni a szeretet gyümölcseit.

Jézus lát meg bennünket először, ő szólít meg bennünket, ő választ ki minket, ő hív meg bennünket, tőle indul a szeretet. Erre a hívásra és erre a szeretetre válaszolunk, amikor viszonozzuk szeretetét. Jézus az igazi szőlőtő és ő az igazi szeretet forrása. Néha azt tapasztaljuk, hogy egyesek színlelik vagy hazudják a szeretetet, s emiatt sokak bizalma megrendül, hogy létezik-e egyáltalán igazi szeretet. Igen, létezik. Jézus szeretete igazi, önzés nélküli, feltétel nélküli szeretet. Gondoljunk arra, hogy az emberek iránti szeretetből vállalta a szenvedést és élete feláldozását. Az Úr keresztáldozata ugyanakkor a mennyei Atya emberek iránti szeretetének is a megnyilvánulása. Az Atya odaadta értünk a Fiát és elfogadta a Fiú áldozatát. A kereszten elválaszthatatlanul összekapcsolódik az Atya szeretete és a Fiú szeretete irántunk. A szeretet titkának megértéséhez a kereszt titka vezet el minket. Az igazi szeretetet Istentől tanulhatjuk meg.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó emberszerető Uralkodónk, gyújtsd föl szívünkben isteni ismeretednek ragyogó világosságát, nyisd fel szemünket, hogy helyesen fogjuk föl hirdetett igédet; ültesd el bennünk áldott parancsaidnak félelmét, hogy minden testi kívánságot leküzdve, tetszésedet keresve és a szerint cselekedve mindenben átlelkesült életet éljünk. Mert Te vagy lelkünk és testünk világossága, Krisztus, Istenünk, és örök Atyáddal és legszentebb, jóságos és életet adó Lelkeddel együtt magasztalunk téged most és mindenkor és mindörökkön örökké.

2017. augusztus 8. – Kedd (Mt 15,1-2. 10-14)

2017, augusztus 8 - 12:00de
Egy alkalommal Jeruzsálemből farizeusok és írástudók jöttek Jézushoz. Megkérdezték tőle: „Miért szegik meg tanítványaid az ősök hagyományát? Evés előtt ugyanis nem mosnak kezet.” Jézus erre magához hívta a népet, és így szólt: „Halljátok és értsétek meg: Nem az teszi az embert tisztátalanná, ami a szájába kerül, hanem ami a szájából kijön, az teszi tisztátalanná.” Ekkor hozzáléptek tanítványai, és így szóltak: „Tudod, hogy a farizeusok megütköztek szavaidon?” Jézus ezt válaszolta: „Tövestől kitépik mindazt a növényt, amelyet nem mennyei Atyám ültetett. Hagyjátok őket! Vak létükre vakok vezetői ők. Ha pedig vak vezet világtalant, mind a kettő gödörbe esik.” Mt 15,1-2. 10-14

Elmélkedés

Az evangéliumokat olvasva észrevehetjük, hogy Jézus tetteinek látása számtalan esetben ébreszt hitet az emberekben. Azt, hogy a látás és a hit mennyire összekapcsolódik, mi sem bizonyítja jobban, mint az az eset, amikor húsvét hajnalán a sírhoz futó Péter és János a Jézus testét takaró lepleket és az üres sírt látva hisznek a feltámadásban. A feltámadt Krisztust ekkor még nem látják, de olyan jeleket látnak, amelyek hitet ébresztenek bennük.

A mai evangéliumban Jézus talányos megjegyzéseket tesz a vallási vezetőkre: „Vak létükre vakok vezetői ők. Ha pedig vak vezet világtalant, mind a kettő gödörbe esik.” A farizeusokat azért nevezi Jézus vakoknak, mert nem látják meg tettei mögött az isteni erőt, s nem ébred bennük hit. Süketek, akik nem hallják meg Jézus szavaiban az isteni igazságokat. A törvényeket nézik, s azok szigorú, betű szerinti betartására törekszenek, és nem az Istenre figyelnek, aki a törvényeket adta. Hagyományaik túlzó tisztelete vakká teszi őket a Jézussal beköszöntő új idők jeleinek meglátására. Az évszázados törvény hallgatása süketté teszi fülüket az isteni irgalmasság újbóli felfedezésére.

A régi hagyományokhoz való ragaszkodás és az új, modern lehetőségek keresése sok ellentét forrása volt egykor s lehet ma is. Sokszor valóban nehéz megtalálni a középutat. A „megőrizni és megújítani” elve segíthet minket abban, hogy Egyházunk hagyományait megtartva, s közben a Szentlélekre figyelve tudjuk új módon, mindig megújuló lelkesedéssel hirdetni az evangéliumot.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add Uram, hogy minden dolog felé rendezett szeretettel forduljak, elszakítva tekintetemet a földről és az ég felé fordítva; úgy használjam e világ javait, mintha nem használnám.

Add, hogy értelmem bizonyos belső érzékével meg tudjam különböztetni azokat a dolgokat, amelyekre szükségem van, azoktól, amelyek csak élvezetemre szolgálnak, hogy így az átmeneti dolgokkal csak ideiglenesen foglalkozzam, és csak a szükséges mértékben, de ugyanakkor örök vággyal öleljem át az örök valóságokat.

Clairvaux-i Szent Bernát

2017. augusztus 7. – Hétfő (Mt 14,22-36)

2017, augusztus 7 - 12:00de
Amikor (a kenyérszaporítás után) mindnyájan ettek és jóllaktak, Jézus mindjárt megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak csónakba, menjenek át előtte a túlsó partra, miközben ő elbocsátja a tömeget. Amint elbocsátotta az embereket, fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék. Közben beesteledett, és ő ott volt egymagában. A csónak pedig már jó pár stádiumnyira eltávolodott a parttól. Hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél fújt. Éjszaka a negyedik őrváltás idején Jézus elindult feléjük a víz színén járva. Amikor észrevették, azt hitték, hogy kísértet, és rémületükben felkiáltottak. De Jézus azonnal megszólította őket: „Bátorság! Én vagyok! Ne féljetek!” Erre Péter odaszólt neki: „Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy hozzád menjek a vízen!” Ő azt mondta: „Jöjj!” Péter ki is szállt a csónakból, elindult a vízen, és ment Jézus felé. De az erős szél láttán megijedt, és merülni kezdett. Felkiáltott: „Ments meg, Uram!” Jézus nyomban kinyújtotta kezét, megfogta őt, és így szólt hozzá: „Te kicsinyhitű, miért kételkedtél?” Amikor beszálltak a bárkába, a szél elállt. A csónakban levők pedig leborultak előtte, és így szóltak: „Te valóban az Isten Fia vagy!” Akkor átkeltek a tavon, és Genezáret földjénél értek partot. Annak a helynek a lakói felismerték Jézust, hírét vitték az egész környéken. Eléje hoztak minden beteget, és kérték, hogy legalább ruhája szegélyét érinthessék. És akik csak hozzáértek, mind meggyógyultak. Mt 14,22-36

Elmélkedés

Jézus vízen járásának történetével Máté evangélista azt akarja igazolni olvasói számára, hogy Jézus valóban Isten. Az Úr isteni képességéről árulkodik ugyanis az a tény, hogy képes a víz színén járni, anélkül, hogy elmerülne. Nem vonatkoznak rá a fizikai törvények, pontosabban isteni erejével képes föléjük kerekedni. Rendkívüli képességét még inkább kiemeli az a mozzanat, hogy Péter apostol nem képes ugyanerre, hanem kételkedése miatt süllyedni kezd a vízben. Itt azonban érdekes a háttérben húzódó lelki vonal is, hiszen mindaddig, amíg a hit bátorságával lépett Péter a vízre, tudott néhány lépést tenni, de amikor eltölti őt a félelem és a kételkedés, azonnal süllyedni kezd. Jézus nem engedi, hogy kétségeink miatt elvesszünk, hanem irgalmasan felemel minket, kiemel abból, ami a vesztünket jelenthetné. Talán csak egy kiáltás, egy fohász szükséges az én részemről, amellyel megmentőmhöz fordulok segítségért.

Mesterük sikeres és apostoltársuk sikertelen vízen járását látva az apostolok jogosan vonják le a következtetést: Jézus valóban az Isten Fia. De nem csak ők ismerik ezt fel, hanem a nép is, amely azonnal hozzá viszi a betegeket, hogy gyógyulást nyerjenek. A gyógyító csodák szintén Jézus istenségéről tanúskodnak. A hit csodát eredményez.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te boldogoknak nevezted azokat, akik hallgatják és megtartják tanításodat. Mi is abban találjuk meg boldogságunkat, hogy nyitott szívvel hallgatjuk, és életünkben megvalósítjuk mindazt, amit tanítasz nekünk. Nem csodálkozni vagy álmélkodni akarunk szavaidon, hanem megtenni azt. Urunk, a te szavad szabadítson meg mindattól, ami a múlthoz köt vagy a bűn mélységébe húz! Tanításod indítson el az üdvösség felé!

2017. augusztus 6. – Vasárnap, Urunk színeváltozása (Mt 17,1-9)

2017, augusztus 6 - 12:00de
Abban az időben: Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, s külön velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük: az arca ragyogni kezdett, mint a nap, a ruhája pedig vakító fehér lett, mint a fény. És íme, megjelent nekik Mózes és Illés: Jézussal beszélgettek. Ekkor Péter így szólt Jézushoz: „Uram, jó nekünk itt lennünk! Ha akarod, készítek itt három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Még beszélt, amikor íme, fényes felhő borította el őket, és a felhőből egy hang hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!” Ennek hallatára a tanítványok földre borultak és nagyon megrémültek. De Jézus odament hozzájuk, megérintette őket, és ezt mondta: „Keljetek fel és ne féljetek!” Amikor szemüket fölemelték, nem láttak mást, csak Jézust egymagát. A hegyről lejövet Jézus a lelkükre kötötte: „Senkinek se szóljatok a látomásról, míg az Emberfia a holtak közül fel nem támad!” Mt 17,1-9

Elmélkedés

A dicsőség fényében

Hitünk szerint mindazok, akik üdvözülnek, „színről színre láthatják az Istent.” Ezt a kiváltságot az ember földi élete során nem kapja meg, csak halálunk után részesedünk benne. Most a hitben élünk, a feltámadás után pedig megláthatjuk Istent a maga valóságában és dicsőségében, s ez örökké tartó, végleges adomány lesz számunkra. Amikor Isten megteremtette az embert, párbeszédet kezdeményezett és közösségre lépett vele, akkor nyilvánvalóan tisztában volt azzal, hogy az ember látni akarja őt és el akar jutni Isten teljes megismerésére. Ezt a megismerést azonban Isten korlátozta a földi élet időszakára. Nem rejtőzik el előlünk teljesen, feltárja önmagát, megmutatja szeretetét és jóságát, de mindez még nem az ő teljes megismerése. Azt akarja, hogy vágyakozzunk utána, keressük őt és válaszoljunk hívására, szeretetére.

Az embernek ezt a vágyakozását talán Mózes története szemlélteti a legjobban, aki ezzel a kéréssel fordul Istenhez: „Hadd lássam meg dicsőségedet” (Kiv 33,18). Isten azt válaszolja neki, hogy megmutatja előtte fényességét és kimondja Mózesnek saját nevét, de a szikla mélyedésébe fogja rejteni Mózest, kezével elfedi őt, és hozzáteszi: „De arcomat nem láthatod, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon” (Kiv 33,20). Hiába vágyakozik tehát Mózes és bármelyik ember Isten teljes megismerésére, látására, ez csak a túlvilágon lehetséges.

A prófétai látomásokban szintén szó esik Istenről, de egyetlen próféta sem állítja azt, hogy magát Istent látta volna, inkább csak arról van szó, hogy látják Isten trónját, Isten dicsőségét. E hagyomány folytatódik az újszövetségben is. Szent Pál apostol például a következőket írja Timóteusnak címzett levelében: „Isten megközelíthetetlen világosságban lakik, akit az emberek közül senki sem látott, és nem is láthat” (1Tim 6,16). A korintusiaknak szóló levél szeretet-himnuszában ugyanezzel a gondolattal találkozunk: „Most még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre” (1Kor 13,12). Isten színelátását Jézus a hegyi beszéd boldogság-mondásaiban nem a jelen életben megtapasztalható valóságként, hanem a jövőre vonatkozó ígéretként fogalmazza meg: „Boldogok a tisztaszívűek, mert ők meglátják Istent” (Mt 5,8).

Mindezek ismerete szükséges ahhoz, hogy megértsük Jézus színeváltozásának eseményét és annak jelentőségét, amit a mai napon ünneplünk, s amely eseményről az evangéliumban olvashatunk. A három kiválasztott apostol, Péter, Jakab és János a hegyen a dicsőség fényében, ragyogásában láthatja Jézust, mintegy bepillantást nyerhetnek abba a dicsőségbe, amely Mesterükre vár a feltámadást követően, s amely dicsőségben részesednek mindazok, akik az üdvösségre jutnak. Mindez azonban még nem Isten színről színre látása. Ezért csak hallhatják a mennyei Atya hangját, a Fiúról szóló tanúságtételét: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!”

A középkori teológusok felvetették azt a kérdést, hogy az örök életben Isten látása vagy Isten szeretete lesz-e az ember tökéletes boldogságának az alapja? Vajon Isten látása ébreszti és élteti bennünk az Isten iránti szeretetet vagy a szeretetnek köszönhetően láthatjuk meg Istent? Evilági halandóként lehetetlen eldönteni a kérdést, mert nem tudhatjuk, hogy beszélhetünk-e bármelyik, azaz az Isten-látás vagy az Isten-szeretet elsődlegességéről az üdvösség világában. De talán nem is szükséges, hogy a földi élet során minden kérdésünkre választ kapjunk. Elég nekünk a vágyakozás, hogy eljussunk Isten színelátására és örökké tartó szeretetére.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Színeváltozásod alkalmával istenségedet, isteni dicsőségedet tártad fel a kiválasztott apostoloknak. Azért mutattad meg isteni dicsőségedet Péternek, Jakabnak és Jánosnak a Tábor-hegyen, hogy kereszthalálodat látva ne veszítsék el reményüket. Ők később, erre az eseményre gondolva megérthették, hogy a szenvedés útjának végső állomása nem a halál, hanem az Isten által ajándékozott új élet, a feltámadás, amely révén az örök dicsőségbe jutunk. Életünk egyes pillanataiban ugyanúgy átérezhetjük Isten közelségét, ahogyan azt megtapasztalta a három apostol. Add, hogy amikor a kereszthordozás nehézségeit érezzük, szívünkben ott éljen a feltámadás és az isteni dicsőség megtapasztalásának reménye!

2017. augusztus 5. – Szombat (Mt 14,1-12)

2017, augusztus 5 - 12:00de
Amikor Heródes Antipász, a negyedes fejedelem meghallotta a Jézusról szóló híreket, azt mondta szolgáinak: „Ez Keresztelő János: ő támadt fel a halálból, azért van ilyen csodatevő ereje.” Heródes ugyanis annak idején elfogatta Jánost, bilincsbe verette és börtönbe vetette Heródiás miatt, aki fivérének, Fülöpnek a felesége volt. János ugyanis figyelmeztette: „Nem szabad őt feleségül venned!” Heródes emiatt ki akarta végeztetni Jánost, de félt a néptől, mert prófétának tartották őt. Amikor Heródesnek születésnapja volt, Heródiás leánya a vendégek előtt táncolt. Ez nagyon megtetszett Heródesnek, ezért esküvel ígérte, hogy bármit is kér, megadja neki. A leány, mivel anyja már előre kioktatta, így szólt: „Add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!” Erre a király elszomorodott, de esküje és a jelenlevő vendégek miatt megparancsolta, hogy adják oda neki (Keresztelő János fejét). Erre elküldvén lefejeztette Jánost a börtönben. Fejét elhozták egy tálon, és odaadták a leánynak; ő meg elvitte anyjának. Akkor János tanítványai eljöttek, elvitték a holttestet, és eltemették. Majd felkeresték Jézust, és mindezt hírül adták neki. Mt 14,1-12

Elmélkedés

Gimnáziumi tanulóéveim alatt csupán néhányszor volt lehetőségem megtekinteni a Pannonhalmi Főapátság barokk ebédlőjét, amelynek egyik festménye Heródes lakomáját és Keresztelő János fővételét ábrázolja, tehát azt a jelenetet, amelyről a mai evangéliumban olvasunk. A festmény felett Szent Ambrus püspök egyik beszédéből vett idézet olvasható (latinul): „A kegyetlenség kívánta meg ezt a fogást, hogy táplálja a vadságot, amelyet nem elégített ki a lakoma.” Az idézet rendkívül pontosan jellemzi azt a kegyetlen lelkületet, amely Keresztelő Szent János halálához vezetett, s amely éppen ellenkezője annak, amiről az ünnepi vagy akár hétköznapi étkezések szólnak.

Az étkezés a szeretet, a megosztás, a barátság gesztusa a legtöbb esetben, mégis olykor éppen az ellenkezőjévé válhat, s kegyetlen gyilkossághoz vezethet. Az utolsó vacsoránál is jelen van az árulás. Miközben Jézus szeretetét az apostolok lábának megmosásával, majd az Oltáriszentség alapításával kinyilvánítja, egyik apostolának fejében gonosz gondolatok járnak és engedi, hogy lelkét a gonosz lefoglalja.

Milyen lélekkel ülök le Jézus asztalához? Hogyan veszek részt az ő lakomáján, a szentmisén? Hogyan fogadom az Úr nagy ajándékát, az Oltáriszentséget, amelyben önmagát adja nekem?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Drága Jézus! Segíts, hogy fényed hordozói lehessünk, bármerre visz utunk. Töltsd el szívünket életadó Lelkeddel, itass át és végy birtokba minket oly teljességgel, hogy életünk már csak a Te kisugárzásod legyen. Ragyogj át rajtunk, és úgy élj bennünk, hogy mindenki, akivel találkozunk, a Te jelenlétedet érezze meg általunk. Többé már ne minket lássanak, hanem egyedül Téged, Jézus. Maradj velünk, s akkor úgy ragyoghatunk, ahogyan Te ragyogsz, s világossággá válhatunk mások számára is.

2017. augusztus 4. – Péntek (Mt 13,54-58)

2017, augusztus 4 - 12:00de
Tanító körútján Jézus az ő városába, Názáretbe érkezett, és ott tanított a zsinagógában. Hallgatói csodálkoztak, és így beszéltek róla: „Honnan van ennek a bölcsessége és csodatevő ereje? Hát nem az ács fia ez? És nem Mária az anyja? Nemde Jakab, József, Simon és Júdás az (unoka)fivérei? És nem itt élnek-e közöttünk az (unoka)nővérei is? Honnét vette hát mindezt?” És csak botránkoztak rajta. Jézus erre így szólt: „Sehol sem becsülik kevesebbre a prófétát, mint szülőföldjén és otthonában.” Hitetlenségük miatt nem is művelt ott sok csodát. Mt 13,54-58

Elmélkedés

A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy Jézus nem tud csodákat tenni Názáret városában, mert az ott lakók hitetlenül fogadták, amikor a zsinagógában tanítani kezdett. Arról a városról van tehát szó, ahová az egyiptomi tartózkodás után a Szent Család visszatért, s ahol Jézus gyermekkorát és ifjúságának éveit töltötte egészen nyilvános működésének megkezdéséig, azaz mintegy harminc éves koráig. A názáretiek azt gondolták, hogy jól ismerik Jézust, hiszen gyermekkorától fogva közöttük nőtt fel. Amikor mostani fellépésekor olyan dolgokat tanít nekik, amire nem számítottak, hitetlenkedve csodálkoznak szavain. S amikor hallják a másik városokban általa tett csodákat, akkor meglepődnek, majd megbotránkoznak, mert emberi elvárásaik szűk keretébe nem fér bele Jézus. Csak az embert ismerik, de nem ismerik fel Jézusban az Istent, aki isteni erejével rendkívüli tettekre képes. Ha hiszek Jézus istenségében, nagy csodák történnek velem is.

A názáretiek hitetlensége és elutasítása előrevetíti Jézus sorsát. Elítéléséhez és kereszthalálához az vezetett, hogy nem ismerték fel személyében az Atya küldöttét, a Megváltót. Isten egy ideig engedi, hogy az ember átadja magát a hitetlenségnek, az engedetlenségnek, a gonoszságnak. A végső szó, a végső ítélet azonban Istené.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Úr Jézus, köszönjük, hogy közöttünk való jelenléteddel ajándékozol meg. Utunkon erősítesz és bátorítasz. Add, hogy mélyen tudatában legyünk jelenlétednek. Küldő szavadra örömmel válaszoljunk minden cselekedetünkkel. Adj nekünk bölcsességet és alázatot, hogy felismerjük jelenlétedet.

2017. augusztus 3. – Csütörtök (Mt 13,47-53)

2017, augusztus 3 - 12:00de
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „A mennyek országa olyan, mint amikor a hálót a tengerbe vetik és az mindenféle halat összefog. Mihelyt megtelik, a partra vonják, és nekiülve kiválogatják: a javát edényekbe rakják, a hitványát pedig kidobják. Így lesz a világ végén is. Kivonulnak az angyalok, a gonoszokat elválasztják az igazaktól és tüzes kemencébe vetik, ott sírás lesz és fogcsikorgatás. Értitek-e mindezt?” „Igen!” – felelték. Erre így folytatta: „Minden írástudó, aki jártas a mennyek országáról szóló tanításban, olyan, mint a családapa, aki kincseiből régit és újat vesz elő.” Amikor Jézus befejezte példabeszédeit, más helyre ment onnét. Mt 13,47-53

Elmélkedés

Isten országának megvalósulása Krisztus földi életével kezdődött el és az ő végső eljövetelével fog beteljesülni. Addig az időig azonban folyamatos a küzdelem a rossz és a jó között a világban, és emberként ebben a küzdelemben élünk, mégpedig olyan értelemben is, hogy a mi lelkünkben is harcol a rossz és a jó. Isten Szentlelke pünkösd óta kiárad a hívekre, hogy igaz szívvel tudjunk imádkozni Isten országának eljöveteléért, és elkötelezetten munkálkodjunk annak megvalósulásán. Szükségünk van arra, hogy a Lélek által folyamatosan megújuljunk, s a régi emberből új, a lélek szerint és a Szentlélekben élő emberekké váljunk. Nem mondhatunk le az állandó megújulásról és a folyamatos lelki fejlődésről.

A mai evangélium lezárja az Isten országáról szóló példabeszédek sorozatát és összefoglalja ezek mondanivalóját. Jézus közérthető hasonlatai minden hallgatót önvizsgálatra indítanak, ugyanakkor döntésre késztetnek minket Isten országával kapcsolatban. A döntés, egyrészt meghatározza magatartásunkat a jelenben, másrészt örök sorsunkat dönti el. Isten ígérete kettős: egyrészt már a földi élet során boldogságot ad mindazoknak, akik törvényei, útmutatásai szerint élnek és engedelmeskednek neki, másrészt az örök életet adja jutalmul mindazoknak, akik földi életük során a szeretet törvénye szerint élnek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te vagy a világ világossága! Te vagy az én világosságom. Veled nem járok sötétségben, hanem Isten felé visz életutam. Te a sötétségből a világosságra hívsz, és azt kéred tőlem, hogy a világosság fiaként éljek. Ha a te követődként, a világosság igaz fiaként élek, akkor magam körül szétsugárzom az isteni fényt és szeretetet. Az örök világosság felé vezető utamon legyen közbenjáróm édesanyád, Szűz Mária, aki méhében hordozott téged, a világ világosságát! Segíts, hogy letérjek a bűn sötét útjáról és mindig a hit világosságának útján járjak!

2017. augusztus 2. – Szerda (Mt 13,44-46)

2017, augusztus 2 - 12:00de
Jézus egyszer ezt a két példabeszédet mondta tanítványainak: Hasonló a mennyek országa a földbe rejtett kincshez. Ha valaki megtalálja, újra elrejti azt, majd örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt a földet. Hasonló a mennyek országa a kereskedő emberhez, aki igazgyöngyöt keres. Amikor aztán egy nagyon értékes igazgyöngyre talál, elmegy, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt. Mt 13,44-46

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus két példázatot mond a mennyek országáról, amelyekben kincshez, illetve igazgyöngyhöz hasonlítja azt. Mindkettő azt fejezi ki, hogy a mennyek országa olyan nagy érték, amelynek megszerzéséért érdemes minden másról lemondani. Ezt teszi a földműves, aki rátalál a földben a kincsre, és ezt teszi a kereskedő is, aki igazgyöngyöt talál. Magatartásukban azonban ne a kapzsiságból fakadó vagyonszerzést vagy a birtoklási vágyat lássuk, mert akkor félreértenénk Jézus mondanivalóját. Az Isten országa ugyanis nem földi vagyontárgy, amitől gazdagabbak lehetünk, hanem olyan kincs, amely lelkünket gazdagítja.

Korunk válságainak egyik mélyebb gyökere az lehet, hogy sokan mindent meg szeretnének szerezni maguknak, amit értékesnek tartanak, de nem akarnak áldozatokat hozni. A munka, a tanulás, a családi vagy társadalmi élet területén csak akkor lehet előbbre jutni, ha képesek vagyunk áldozatokat is hozni céljaink elérése érdekében. Közhelyszerűen mondhatjuk: mindennek ára van, semmit sem adnak ingyen. Az előbbre jutásért küzdenünk kell. Azt természetesen senki sem veszi szívesen, ha olyan dolgot vesznek el tőle, ami az igazságosság vagy a vélt igazságosság szerint neki jár. Önként viszont bárki lemondhat saját anyagi javairól, hogy másokat segítsen azokkal. Az irgalmasság ilyen gyakorlása által is növekszik az Isten országa.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására! Vezess el engem arra, hogy téged mindenkinél és mindennél jobban szeresselek!

2017. augusztus 1. – Kedd (Mt 13,36-43)

2017, augusztus 1 - 12:00de
Egy alkalommal, amikor Jézus befejezte tanítását, elbocsátotta a sokaságot és hazatért. Otthon azt kérték tőle tanítványai: „Magyarázd meg nekünk a szántóföldről és a konkolyról szóló példabeszédet!” Kérésükre így magyarázta meg: „Aki a jó magot veti, az az Emberfia. A szántóföld ez a világ. A jó mag az Isten országának a fiai, a konkoly pedig a gonoszság fiai. Az ellenség, aki elvetette a konkolyt, az ördög. Az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. Ahogyan aratáskor összeszedik a konkolyt és elégetik, úgy lesz a világ végén is. Az Emberfia elküldi angyalait, azok összeszednek országából minden botrányt és minden gonosztevőt, és tüzes kemencébe vetik. Ott majd sírás és fogcsikorgatás lesz. Akkor az igazak ragyognak majd Atyjuk országában, mint a nap. Akinek füle van, hallja meg!” Mt 13,36-43

Elmélkedés

Az evangéliumokban ritkán fordul elő, hogy Jézus meg is magyarázza az általa mondott példabeszédet. Ennek oka az, hogy a példázatok önmagukért beszélnek. Mondanivalójukat, üzenetüket bárki könnyen megértheti, hiszen a mindennapi élet és munka világából merítik témájukat. A magvetőről vagy a búzáról és a gyomnövényről, a konkolyról szóló hasonlat közérthető volt a jelenlévők számára, hiszen aligha lehetett köztük olyan, aki ne vetett vagy ne aratott volna saját földjén. Amikor Jézus magyarázatot fűz az elhangzottakhoz, akkor ezzel nyomatékosabban szólítja fel a hallgatóságot, hogy választ adjon vagy válasszon. Ez a magyarázat, ez az erősebb felszólítás azonban már nem mindenkinek szól, hanem csak a tanítványoknak, akiktől ezek szerint az Úr többet vár, nagyobb odaadást kíván, mint a sokaságtól.

A válaszadást nekünk, keresztény embereknek nem lehet, s nem is érdemes kikerülni, hiszen mindannyiunkat személyesen érint. A búzáról és a konkolyról szóló beszéd magyarázatából kiderül, hogy a világban a jó és a rossz egyaránt jelen van. Kezdetben sokszor nehéz megkülönböztetni őket, amely a választást nehezíti számunkra. Egy idő után azonban kiderül a különbség, s nekünk állást kell foglalnunk, vajon jó búzaként vagy haszontalan gyomnövényként akarunk-e élni. Személyes döntésünktől függ, hogy az utolsó ítéletkor elnyerjük-e az üdvösséget. Ezek a példabeszédek rólunk szólnak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te az Atyától jöttél a világba, őt dicsőítetted meg életeddel. Mindenkor az ő akaratát teljesítetted, neki engedelmeskedtél. Vállaltad, hogy emberré legyél, emberként éljél és vállaltad a halált is. Segíts minket, hogy észrevegyük közelségedet, jelenlétedet, szeretetedet! Segíts minket, hogy megtaláljunk téged, s vezess minket az Atyához! Maradj örökké köztünk, hogy szereteted állandóan bennünk legyen! Add meg nekünk az újjászületést, hogy egészen Istennek élhessünk!

Oldalak