Napi evangélium

Feliratkozás Napi evangélium hírcsatorna csatornájára Napi evangélium
Napi Evangélium RSS
Frissítve: 1 óra 46 perc

2017. október 18. – Szerda, Szent Lukács evangélista (Lk 10,1-9)

14 óra 46 perc
Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: Békesség e háznak! Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: Elérkezett hozzátok az Isten országa!” Lk 10,1-9

Elmélkedés

Jézus nemcsak tizenkét apostolát küldte missziós útra, hanem más tanítványait is. E tanítványi körhöz tartozott Szent Lukács, a harmadik evangélium és az Apostolok Cselekedetei szentírási könyvek szerzője. Az orvosnak tanult Lukács is azt a küldetést kapja, hogy hirdesse az Isten országának evangéliumát, s ő nem csupán szóban tesz ennek eleget, hanem lejegyzi, leírja az igehirdetésben elhangzottakat és összefoglalja az apostolok működésének első éveit. Evangéliuma alapján Jézus alakja úgy bontakozik ki előttünk, mint aki az irgalmasságot hirdeti. Az Apostolok Cselekedeteiben pedig a Jézus által alapított Egyház áll előttünk, ahol apostolai hirdetik az irgalmasság örömhírét, és leírja, hogy hogyan fogadják azt az emberek.

Az ünnep evangéliuma a tanítványok missziós útra küldését írja le. Üres kézzel, de szívükben Jézus tanításával indulnak útnak a tanítványok, hogy Mesterük kérésére hirdessék Isten országának örömhírét. Az igehirdetés sikeréhez nincs is szükségük másra, hiszen az igazság tanítása olyan belső erővel rendelkezik, amely meggyőzi az embereket.

Lukács evangéliumának több jellegzetessége közül most azt az egyet emeljük ki, hogy csodálatos imákat tartalmaz. Az imádság útján való előrehaladásunkban kiváló eszköz lehet e harmadik evangélium olvasása.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add Uram, hogy lelkem szüntelenül Krisztus békéjének örvendjen! Hogy mindig nyugodtan és tiszta tekintettel nézhessek az emberek szemébe! Hogy számból csak tiszta beszéd, bátorító szó hangozzék, és lépéseim biztosak, útjaim mindig egyenesek, határozottak legyenek! Add, hogy kezemet mindig szívesen nyújtsam, ha adni, segíteni kell, szívem kitáruljon, s az emberek szükségét megérezzem, értelmem éber és friss legyen az igazság csak az igazság befogadására, és akaratom mindig afelé vezesse gondolataimat, szavaimat, tetteimet, ami fölemel!

2017. október 17. – Kedd (Lk 11,37-41)

2017, október 17 - 12:00de
Egyik beszéde alkalmával meghívta Jézust egy farizeus, hogy étkezzék nála. Ő el is ment, és asztalhoz telepedett. Amikor a farizeus látta, hogy Jézus étkezés előtt nem mosott kezet, megütközött rajta. Az Úr ekkor így szólt hozzá: „Ti, farizeusok, tisztán tartjátok ugyan a pohár és a tál külsejét, de belül tele vagytok rablással és gonoszsággal. Esztelenek! Hát nem az alkotta a belsőt, aki a külsőt is? Adjátok inkább oda a rászorulóknak azt, amitek van, és akkor majd mindjárt tiszták lesztek egészen!” Lk 11,37-41

Elmélkedés

Az evangéliumokban számos helyen találkozunk a farizeusok és írástudók Jézussal szembeni fellépésével, amikor tanításában és cselekedeteiben próbálnak hibát találni. Ők voltak a vallási élet vezetői, s egyedül önmagukat tartották a törvények helyes magyarázóinak, értelmezőinek. Ellenszenvük elsősorban annak volt köszönhető, hogy Jézus több alkalommal, nagy nyilvánosság előtt bírálta és hamisnak nevezte vallásosságukat, amely inkább csak a külsőségekre terjedt ki. Azt állította róluk, hogy ugyan jól ismerik a törvényeket és látszólag annak megtartására törekszenek, szívük azonban messze áll attól az irgalmas szeretettől, amely minden törvény hátterében meghúzódik.

A mai evangéliumban szereplő farizeus nem ellenséges szándékkal lép fel. Jóindulatáról tanúskodik az a tény, hogy vendégségbe hívja az Urat. Jézus – szintén jóindulatúan – elfogadja a meghívást és betér a farizeus házába. Nézetkülönbség akkor keletkezik köztük, amikor a farizeus elvárja, hogy az ő házában a vendég pontosan tartsa meg a vallási tisztaságra vonatkozó előírásokat. Jézus viszont most is, mint sok más esetben egyértelművé teszi, hogy nem ezeknek a törvényeknek a megtartása a fontos, hanem az irgalmasság gyakorlása és a szegények segítése, mert ezek a jócselekedetek teszik igazzá az embert Isten előtt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézus, Isten Fia, Akiben az istenség teljessége lakozik, Te hívod a megkeresztelteket, hogy „evezzenek a mélyre”, bejárva az életszentség útját. Szítsd fel a fiatalok szívében a vágyat, hogy a Te szereteted hatalmának a tanúi legyenek a mai világban. Töltsd be őket a lelki erősség és a jó tanács ajándékával, hogy képesek legyenek az önmagukra és hivatásukra vonatkozó teljes igazság felismerésére.

Szent II. János Pál pápa

2017. október 16. – Hétfő (Lk 11,29-32)

2017, október 16 - 12:00de
Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró tömeg, de ő így szólt hozzájuk: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz az Emberfia is jel ennek a nemzedéknek. Az ítéleten majd ezzel a nemzedékkel együtt megjelenik Dél királynője is, és helyeselni fogja elítélésüket, hiszen ő a föld végéről is eljött, hogy hallgathassa Salamon bölcsességét; itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon. Ninive lakói is ott lesznek az ítéleten ezzel a nemzedékkel együtt, és helyeselni fogják a megbüntetését, mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; itt pedig nagyobb valaki van, mint Jónás.” Lk 11,29-32

Elmélkedés

Isten szeretetéről tanúskodik az a tény, hogy időnként figyelmezteti a helyes útról letérő embert. Néha egy-egy személyt küld, aki világosan megmondja, hogy milyen következményei lesznek annak, ha valaki ragaszkodik bűnös életéhez vagy egyértelműen figyelmeztet, hogy mit kell tenni a jövőben. Máskor a világos emberi szó helyett valamilyen jel szolgál figyelmeztetésként, amelyet már nehezebb észrevenni, felismerni, illetve értelmezni. De ezek az isteni jelek is azt a célt szolgálják, hogy megváltoztassuk életünket. Aki viszont semmibe veszi Istent és törvényeit, annak semmiféle jel sem számít, s mindenféle figyelmeztetést semmibe vesz.

Az evangéliumokban néhány esetben előfordul, hogy a nép jelet követel Jézustól, mégpedig olyan jelet, amely igazolja, bizonyítja számukra, hogy ő az Isten által küldött Messiás. A mai üzenetben is erről olvasunk. Jézus két jelként szolgáló személy alakját idézi fel az ószövetségi időkből. Jónás próféta Isten figyelmeztető üzenetét hirdette az embereknek. Prófétai szavára az emberek odafigyeltek, komolyan vették és bűnbánatot tartottak. Dél királynője pedig azért volt jel, mert az isteni bölcsességre vágyakozott és képes volt hosszú utat is megtenni, hogy hallgathassa a bölcsességéről híres Salamon király szavait.

Jézus személye még a két ószövetségi alaknál is nagyobb jel, aki azért jött el a világba, hogy hirdesse a megtérést. Meghallom-e Isten bűnbánatra szólító szavát?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! A mindennapi kenyér a te ajándékod, hogy testünket tápláljuk. Az élő kenyér, az Oltáriszentség szintén a te ajándékod lelkünk táplálására. Saját testedet, önmagadat adod nekünk, hogy bennünk élj. Ajándékod vételére minden embert meghívsz. Segíts, hogy soha ne utasítsuk el meghívásodat, ne utasítsunk el téged! Tégy bennünket élő közösséggé a szentáldozás, az egy kenyérből való részesedés által! Tégy minket hozzád hasonlóvá a szentáldozás által!

2017. október 15. – Évközi 28. vasárnap (Mt 22,1-14)

2017, október 15 - 12:00de
Abban az időben Jézus ismét példabeszédekben szólt a főpapokhoz és a nép véneihez: A mennyek országa olyan, mint amikor egy király menyegzőt rendezett a fiának. Elküldte szolgáit, hogy szóljanak a meghívottaknak, jöjjenek a menyegzőre. Ők azonban nem akartak jönni. Erre más szolgákat küldött: „Mondjátok meg a meghívottaknak: íme, a lakomát elkészítettem. Ökreim és hizlalt állataim leöltem. Minden készen áll, jöjjetek a menyegzőre!” De azok mindezzel mit sem törődve szétszéledtek: az egyik a földjére ment, a másik az üzlete után nézett. A többiek pedig a szolgáknak estek: összeverték, sőt meg is ölték őket. A király nagy haragra lobbant. Elküldte seregeit, és felkoncoltatta a gyilkosokat, városukat pedig felégette. Azután így szólt a szolgákhoz: „A menyegző kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek hát ki az útkereszteződésekre, és akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre!” A szolgák kimentek az utakra és összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt. A lakodalmas ház megtelt vendégekkel. Amikor a király bejött, hogy megszemlélje a vendégeket, meglátott köztük egy embert, aki nem volt menyegzős ruhába öltözve. Megszólította: „Barátom, hogy jöhettél be ide, ha nincs menyegzős ruhád?” De az csak hallgatott. Erre a király megparancsolta a szolgáknak: „Kezét-lábát kötözzétek meg, és dobjátok ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!” Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak! Mt 22,1-14

Elmélkedés

Isten ámulatba ejt

A német költő és író, Michael Krüger egyik írásában leírja élményét, amikor az esti szentmise idején betért a Zürichi-tó partján lévő falu templomába. Beült a szűk padba, teljesen ismeretlen emberek közé, majd néhány pillanat múlva maga is mondani kezdte az imát. Úgy érezte, hogy Isten előtt nincs igazán joga szóhoz jutni, de ez sem zavarta és a hely idegensége sem, könnyen tudta mondani az imát. Ima közben megérintette, eltöltötte a jóság. Elől a plébános fekete madárként mondta a magáét, próbált valami mondanivalót keresgélni, valami hasznosat mondani az evangéliumról a jelenlévőknek, de úgy tűnt az író számára, mintha nem találna semmit, neki nem sokat jelentettek a kimondott szavak. Nem mondott sem útbaigazítást, sem vigasztalást, szavaiból nem sugárzott sok lelkesedés, de legalább fenyegetés sem. A szentmise végeztével a templomból kilépve váratlan ragyogás, a tündöklő tó látványa, a lemenő nap csodás fényei fogadták.

Az író élményén érdemes elgondolkodnunk. Látszólag nem érinti meg őt sem a szent hely, sem a szent cselekmény, a mise, mégis valami átalakulás megy végbe benne, amely minden bizonnyal éppen a helynek, a misének, az imádkozásnak köszönhető, s amikor kilép a templomból, világosság ragyog fel előtte, másként látja környezetét. Nem ragaszkodik ahhoz, hogy a szent helyen, a templomban megszólítsa őt Isten, üzenjen neki valamit, nem érez különösebb vágyat, hogy magával ragadja őt az imádkozás, egyszerűen csak engedi, hogy az ima légköre hatással legyen lelkére, engedi, hogy Isten egy kicsit később lepje meg őt, mutasson neki valami szépet, adjon neki maradandó élményt.

Az evangéliumban arról olvasunk, hogy egy király lakodalmi ünnepséget szervez fiának. A meghívottak meglehetősen illetlenül és udvariatlanul viselkednek, többen visszautasítják a meghívást. Mások elmennek, de nem készülnek fel kellőképpen, az ünnephez méltatlanul öltözködnek. Helyesen érezzük, hogy a meghívottak nincsenek tisztában azzal, hogy mit jelent ez a meghívás. A példázat azt szemlélteti, hogy Isten meghív minket az üdvösségre, az örök életre. Helyet készít számunkra a mennyben, azt szeretné, hogy vele legyünk országában, ahol az ünnepség örökké fog tartani. A tanulságot ott kell kezdenünk, hogy érdemes elfogadni a meghívást. Ez talán alapvetőnek, természetesnek tűnik, mégis sokan visszautasítják Isten szeretetteljes hívását. Érdemes úgy tekintenünk földi életünkre, hogy már itt is Isten vendégei vagyunk. Ott ülünk az ő lakodalmas házában, részesei vagyunk az ünnepségnek. Lehet, hogy nincs kedvünk a tánchoz és a mulatsághoz, de ne érezzük azt, hogy elfecsérelt ez az idő. Lehet, hogy nem ragad minket magával az örömteli hangulat és magunkban egyéb teendőinken gondolkodunk, mégis érdemes engednünk, hogy hatással legyen ránk ez az ünneplés. Nem érdemes máshová vágyakoznunk, nem érdemes nyugtalankodnunk, hanem várjunk türelmesen. Várjuk meg, amíg Isten hozzánk lép, meglep minket, felnyitja szemünket.

Ha csak annyit várok az élettől, amit elképzelek, eltervezek és megvalósítok, akkor az önzés korlátai közé zárom magamat. Engedjem, hogy Isten megérintsen, ámulatba ejtsen és felragyogtassa előttem az élet szépségét és felébressze bennem a vágyat az örök élet iránt!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Isten Fiának hitében élek, aki szeret engem és a kereszten feláldozta magát mindenki üdvösségéért. Uram, erősítsd istenségedbe vetett hitemet! Te meghívsz, hogy éljek veled és a te szeretetedben. Meghívsz, hogy éljek a reményben, amely az örök élet felé vezető utat jelöli ki. Meghívsz a lelki újjászületésre és a bűnbánat útjára. Meghívsz az Isten országába, hogy veled éljek földi életem során, és a feltámadás után Istennel éljek az örök életben. Örömmel fogadom el hívásodat, add nekem legalább az utolsó helyet házadban!

2017. október 14. – Szombat (Lk 11,27-28)

2017, október 14 - 12:00de
Egy alkalommal, amikor Jézus tanított, felkiáltott egy asszony a tömegből: „Boldog a méh, mely hordozott téged, és az emlő, amely táplált!” Erre ő így válaszolt: „És még milyen boldogok azok, akik Isten szavát hallgatják és meg is tartják!” Lk 11,27-28

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus a következő kijelentést teszi: „Boldogok, akik Isten szavát hallgatják és meg is tartják!” A Szentírást rendszeresen olvasó embert nem egyszerűen csak az olvasás teszi boldoggá, hanem akkor válik boldoggá, ha ez a tanítás irányítja életét. Ha megelégednénk a puszta olvasással, az könnyen azt jelenthetné, hogy csupán egy szépirodalmi alkotásnak tartjuk a Bibliát, de az olvasottak csak holt betűk maradnának számunkra. Isten szava úgy válik elevenné, hogy megvalósítjuk azt életünkben.

Isten szavának hallgatásához elegendő, ha az ember megnyitja fülét. E szavaknak tettekre váltásához azonban a szívünket is meg kell nyitnunk, s éppen ezt szeretné a mi Urunk. Hittel és engedelmességgel érdemes odafigyelnünk a szóra, az igazságra, amely életünket a helyes irányba állítja, s Isten felé vezet minket. S ha Isten szava szükséges az ember számára, hogy eljusson Istenhez, akkor a hívek részéről jogos az igény, hogy hitelesen eljusson hozzájuk ez az igazság. E jogos igény teljesítéséhez olyan személyekre van szükség, akik az isteni megszólítás, hívás és küldés révén vállalják az igehirdetés feladatát.

Urunk, küldj napjainkban is fiatalokat, akik az Ige szolgálatába állítják életüket!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Üdvözlégy, szent Úrnő, legszentebb Királynő, Isten Anyja, Mária! Te örökké Szűz, téged a mennyei Atya választott ki, megáldott szeretett Szent Fiad által a Vigasztaló Lélekkel, aki a kegyelem teljessége és a tökéletes jóság. Üdvözlégy, Isten palotája, Üdvözlégy, Isten lakóhelye, Üdvözlégy, Isten sátora, Üdvözlégy, Isten öltözéke, Üdvözlégy, te az Úr szolgálóleánya! Üdvözlégy, Istennek Anyja!

Assisi Szent Ferenc

2017. október 13. – Péntek (Lk 11,15-26)

2017, október 13 - 12:00de
Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta. Egyesek azonban azt mondták: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeitek tőle. Jézus belelátott gondolataikba, és így szólt hozzájuk: „Minden önmagában meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha a sátán önmagában meghasonlott, hogyan állhat fönn az országa? Ti ugyanis azt mondjátok, hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám, ha én Belzebub segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával (vagyis Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa. Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig van biztonságban, amíg el nem jön az, aki erősebb nála. Ez legyőzi, elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt. Aki nincs velem, az ellenem van; aki nem gyűjt velem, az szétszór. Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, nyugtalanul bolyong a magányos pusztaságban. Miután hasztalanul próbált megnyugodni, azt mondja magában: „Visszamegyek házamba, ahonnét kijöttem.” Odamegy, és azt látja, hogy egykori lakóhelyét kisöpörték és rendbe hozták. Erre elmegy, hoz magával hét más lelket, akik nála is gonoszabbak. Ezek bevonulnak a házba, és ott laknak. Az illető ember sorsa pedig rosszabbra fordul, mint azelőtt volt.” Lk 11,15-26

Elmélkedés

A mai evangélium egy néma emberrel tett csodával kezdődik, akiből Jézus ördögöt űzött ki. A csoda megtörténtét az bizonyítja, hogy a korábban beszédképtelen ember megszólal, beszélni tud. Korábban más csodás gyógyítások, illetve a természeti csodák azt bizonyították, hogy Jézus olyan különleges hatalommal rendelkezik, amellyel más emberek nem. Joggal vetődött fel a kérdés: miféle hatalommal rendelkezik és honnan van ereje e rendkívüli cselekedetek végrehajtására? Most is ez a kérdés, ezt akarják tudni a jelenlévők. Egyesek azt hangoztatják, hogy az alvilági hatalmakkal, az ördögök fejedelmével szövetkezve tud ilyen csodákat véghezvinni. A jelenlévők másik része égi jeleket követel Jézustól, de hiába is mutatna nekik jelet, rosszindulatú előítéleteik miatt úgysem hinnének Jézusban.

A váddal szemben megfogalmazott válaszában Jézus egyértelműen kijelenti, hogy hatalma, rendkívüli csodatevő ereje Istentől származik. A képtelen vádat a gonosz lelkek kiűzésének eseteivel cáfolja, amelyek azt bizonyítják, hogy isteni hatalma megtöri a gonosz erejét, nemhogy a gonosz szándékainak megfelelően cselekedne. Jézus csodái, amelyek a múltban megtapasztalt isteni csodák folytatásai, egyúttal Isten új országa megnyilvánulásának a jelei is. Az a tény, hogy Jézusnak hatalma van a gonosz lelkek felett, bátorítást ad nekünk, hogy az ő segítségével képesek vagyunk mi is ellenállni a rossznak és legyőzhetjük a kísértéseket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, már rád találtam, mégsem adtam el mindenem, a rossz szokásaim, hibáim, kicsinyességem, melyek gátolnak abban, hogy egészen a tiéd legyek. Ne menj el tőlem, legyél segítségem, győzz bennem a rossz felett, mert nem vágyok másra, csak hogy a fényed uralkodjék bennem. Köszönöm, hogy kincs vagyok a szívedben, segíts, hogy kinccsé váljak mások számára.

2017. október 12. – Csütörtök (Lk 11,5-13)

2017, október 12 - 12:00de
Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványainak: „Tegyük fel, hogy valamelyiteknek van egy barátja, aki éjfélkor bekopog hozzá és ezt mondja: Barátom, adj kölcsön nekem három kenyeret! Útról érkezett egy vendégem, s nincs mivel megkínálnom. De az kiszól: Ne zavarj engem! Az ajtó már be van zárva, én is, gyermekeim is ágyban vagyunk. Nem tudok fölkelni, hogy adjak neked. Mondom nektek: Ha nem is kelne fel, hogy adjon neki barátságból, erőszakossága miatt mégis fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van. Mondom tehát nektek: Kérjetek és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak ajtót nyitnak. Van-e köztetek olyan apa, aki követ ad fiának, mikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, akkor hal helyett tán kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, akkor talán skorpiót nyújt neki? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.” Lk 11,5-13

Elmélkedés

Az előző napokban az imádságra, az imádkozás fontosságára figyeltünk elmélkedéseinkben az evangéliumi részek alapján. Ezt a témát folytatja a mai szöveg is, amelyben Jézus egy rövid példabeszédet mond egy emberről, aki addig könyörög barátjának, amíg az végül teljesíti kérését. A történet jellegzetessége, hogy a kérő ember tisztában van vele, hogy alkalmatlankodik, nem a megfelelő időben fordul barátjához, zavarja őt, mégsem hátrál meg. Istent természetesen soha nem zavarjuk kéréseinkkel, de érdemes kitartóan fohászkodnunk hozzá.

Az előzményekben, amikor Jézus imádkozni tanította tanítványait, arra bátorította őket, hogy Istent Atyának szólítsák. Ennek következménye az, hogy aki hiszi, hogy Isten az ő jóságos Atyja, az minden helyzetben bizalommal fordulhat hozzá kéréseinek teljesítéséért. A gyermek bizalma ez atyja iránt. Istengyermeki bizalmunk ez mennyei Atyánk iránt. Mindazok a kérések, amelyek a Miatyánkban megfogalmazódnak, Isten jóságának köszönhetően teljesülnek életünkben. A kitartóan végzett imádság és kérés mögött természetesen nem valamiféle követelőző lelkület húzódik meg. És nem számíthatunk arra sem, hogy Isten minden kérésünket feltétlenül teljesíti. Ehelyett kettős bizalom él bennünk. Egyrészt reméljük, hogy meghallgat minket, másrészt bízunk abban, hogy a javunkra, a lelkünk üdvösségére váló kéréseink teljesülnek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Áldott legyél, aki azért jöttél, hogy életünk legyen. Köszönöm, hogy tőled semmi nem választhat el; hogy számodra nincs elveszett drachma vagy eltévedt bárány, mert számodra mindenki él, és senki nem szakadhat ki kezedből. Hálát adok neked, hogy a te országod törvénye nem emberi szabály, hanem új szövetség. Köszönöm, hogy első zsengeként feltárod előttünk a feltámadás reménységét!

2017. október 11. – Szerda (Lk 11,1-4)

2017, október 11 - 12:00de
Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát; Ekkor egyik tanítványa arra kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait.” Jézus erre így szólt hozzájuk: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk! Szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk minden ellenünk vétőnek. És ne vígy minket kísértésbe.” Lk 11,1-4

Elmélkedés

Márta és Mária története a tegnapi evangéliumban már felhívta figyelmünket arra, hogy életünkben, mindennapjainkban időt kell szánnunk az elcsendesedésre, az imádkozásra, az Istenre figyelésre. Ezt a gondolatot folytatja a mai részlet, amelyben egy tanítvány arra kéri az Urat, hogy tanítsa őket imádkozni. A kérés nem véletlen, hiszen az előzi meg, hogy Jézus imádkozik, éppen befejezi imádságát. Ez a mozzanat felfedi előttünk, hogy tanítványai látták azt, hogy Mesterük időnként félrevonul, keresi az időt arra, hogy imádkozzon, imádságban beszéljen a mennyei Atyával, akinek a küldötte.

Az imádkozással az a célunk, hogy legyőzzük az Isten és az ember közti végtelen távolságot. Azt a nagy különbséget, amely a gyarló ember és a szent Isten között fennáll. Néhány egyszerű szó, néhány apró kérés, amelyekre Jézus tanít minket, alkalmas arra, hogy kapcsolatba kerüljünk Istennel. Létrejöjjön, egy olyan személyes, bensőséges viszony, amely az édesapa és gyermeke között fennáll. A Miatyánkot csak akkor tudjuk őszintén imádkozni, ha életünkben már legalább egyszer rácsodálkoztunk arra, hogy a mennyei Atya gyermekei vagyunk. Vajon meglátszik-e életünkön, viselkedésünkön, hogy Isten gyermekei vagyunk? Tudunk-e gyermeki bizalommal hozzá fordulni?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! A te nevedben gyűlünk össze vasárnaponként a templomban, hogy szavadat hallgassuk és részesedjünk áldozatodban. Együtt keressük az Isten országát és közösen építjük azt. Örömhíred alakítson minket élő közösséggé, amely hirdeti tanításodat. Örömhíred minden emberhez szól, ezért nem csupán annak befogadására törekszünk, hanem annak továbbadására is. Adj nekünk buzgóságot, hogy országod lelkes munkásai legyünk! Az üdvösséget Isten kegyelméből és irgalmából nyerjük el, de tudjuk, hogy nekünk is tennünk kell érte. Nevelj minket az engedelmességre és a szeretet gyakorlására!

2017. október 10. – Kedd (Lk 10,38-42)

2017, október 10 - 12:00de
Abban az időben: Jézus és tanítványai miközben Jeruzsálem felé haladtak, betértek az egyik faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Ennek nővére, Mária odaült az Úr lábához, és hallgatta szavait. Márta meg sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt: „Uram – méltatlankodott –, nem törődöl vele, hogy nővérem egyedül hagy szolgálni? Szólj neki, hogy segítsen nekem.” Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, te sok mindennel törődöl, és téged sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha.” Lk 10,38-42

Elmélkedés

A cselekvő illetve a figyelmesen hallgató ember alakja jelenik meg Márta és Mária személyében a mai evangéliumi elbeszélés szerint. Jézus rendkívüli dolgot tesz, amikor az elfogadott normákkal és szokásokkal ellentétben betér a két asszony házába és tanítja őket. Az Isten országának örömhíre ugyanis nekik is és mindenkinek szól. Követésének alapja, hogy valaki meghallgassa őt és tanuljon tőle. Ezzel természetesen nem értékeli le a munkát és a szolgálatot, s arról sincs szó, hogy azt semmibe venné vagy nem becsülné meg eléggé. A sorrendet mégsem szabad megfordítanunk, nehogy a tevékenységek elvonják figyelmünket a lelkiekről. Imádkozzál és dolgozzál – tanította évszázadokkal ezelőtt Szent Benedek, s a bencés szerzetesek ma is eszerint élnek. Ha életünkben elsődleges helyet kap az imádkozás, akkor minden más munkára is lesz időnk.

Mindennapi életünkben bizonyára sokszor okoz nehézséget a kettő helyes arányának a megtalálása. Az egyik oldalon azt mondják, hogy majd akkor imádkozom és törődök a lelkiekkel, ha elvégeztem a munkámat, aztán valahogy sosem ér véget a munka és nem jut idő Istenre. A másik oldalon meg azok állnak, akik a lelkiekkel való törődésre és a vallási teendőikre hivatkozva elhanyagolják mindennapi kötelességeiket. Egyik sem helyes.

Jusson idő mind az imára, mind a munkára! A sorrend Jézus szerint a lelkiekkel kezdődik.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, imádkozni hívtál, és mi veled tartottunk a hegyre. Uram, Jézus, imádkozni hívtál, és felfénylett előttünk arcod. Uram, Jézus, imádkozni hívtál, és dicsőséged betöltött minket. Uram, Jézus, imádkozni hívtál, és minket elnyomott az álom. Uram, Jézus, imádkozni hívtál, és mi azt éreztük, jó nekünk itt lenni. Uram, Jézus, imádkozni hívtál, és félelem szállt le ránk. Uram, Jézus, imádkozni hívtál, és mi hallottuk hangod. Uram, Jézus, imádkozni hívtál, és mi elhallgattunk.

2017. október 9. – Hétfő (Lk 10,25-37)

2017, október 9 - 12:00de
Abban az időben egy törvénytudó odalépett Jézushoz, hogy próbára tegye őt. „Mester – szólította meg –, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus így felelt: „Mit mond erről a törvény? Mit olvasol benne?” A törvénytudó így válaszolt: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.” Jézus ezt mondta neki: „Helyesen feleltél. Tedd ezt, és élni fogsz.” A törvénytudó igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: „De hát ki az én felebarátom?” Válaszul Jézus ezt mondta neki: „Történt, hogy egy ember Jeruzsálemből lement Jerikóba. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és félholtan otthagyták. Egyszer csak egy pap jött lefelé az úton. Észrevette, de elment mellette. Azután egy levita jött arra, ő is meglátta, de elment mellette. Végül egy szamaritánusnak is arra vitt az útja. Amikor megpillantotta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat és bort öntött sebeire, és bekötözte, majd pedig felültette teherhordó állatára, elvitte egy vendégfogadóba és gondoskodott róla. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha többet költenél rá, visszatérve megadom neked. Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” A törvénytudó így válaszolt: „Aki irgalmasságot cselekedett vele.” Jézus így folytatta: „Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!" Lk 10,25-37

Elmélkedés

Az evangéliumokat olvasva észrevehetjük, hogy az emberek különféle ügyekben fordulnak Jézushoz, s e kérések mögött sokszor egy korábbi tapasztalat található. A legtöbb esetben talán a gyógyulást keresők fordulnak hozzá, akik bizonyára már látták őt gyógyítani, vagy hallottak arról, hogy képes meggyógyítani mindenféle testi bajt. Emellett többször fordulnak hozzá, hogy űzze ki a gonosz lelkeket, mert korábban már láthattak ilyen cselekedeteket. Ellenfelei inkább próbára akarják tenni, mert tudják, hogy jól ismeri a törvényt és az írásokat.

A mai evangélium szerint pedig egy törvénytudó érdeklődik Jézusnál az örök élet felől. A kérdés mögött ott rejtőzik a törvénytudó fejében, hogy ez az ember tud valamit az örök életről, különben aligha fordulna hozzá. Igen, Jézus tud valamit az örök életről. Ő tudja megmutatni az utat számunkra, amelyen eljuthatunk az örök életre. Ha el szeretnénk jutni az üdvösségre nem érdemes máshoz fordulnunk, mert az örök élet tanítása nála van. E tanítás lényege az irgalmasság. Jézus meg van arról győződve, hogy az az istenszeretet, amely nem jár együtt a felebaráti szeretettel, csak képmutatás. Az irgalmas szamaritánus története azt példázza, hogy egyetlen szenvedő, bajbajutott vagy szegény előtt sem szabad bezárnunk a szívünket, hanem szükségüket látván irgalmas szeretettel kell segítenünk rajtuk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Légy kegyes gyermekeidhez, isteni Nevelőnk! Add, hogy parancsaid hűséges követői legyünk, a Te képmásodra hasonlítsunk, és amennyire rajtunk áll, Téged mint jóságos Istent, és ne mint kérlelhetetlen bírót ismerjünk meg. Hadd éljünk a Te békédben, és jussunk el a Te Városodba! A kimondhatatlan bölcsességben akarunk élni nappal és éjjel, az utolsó ítélet napjáig dicsérettel Neked hálát adni. Minden jóért, szépért, bölcsért, igazért Neked legyen tisztelet örökké. Ámen.

Alexandriai Szent Kelemen

2017. október 8. – Vasárnap, Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya (Lk 1,26-28)

2017, október 8 - 12:00de
Abban az időben: Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá, és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!” Lk 1,26-28

Elmélkedés

Isten dicsőségére

Jézus születésének hírüladásából a bevezető részt olvastuk az evangéliumban, ma Magyarok Nagyasszonya ünnepén. Gábor angyal köszöntése több, mint egy egyszerű üdvözlés vagy köszöntés, hiszen az általa mondottak Mária iránti mély tiszteletet és megbecsülést fejeznek ki. Mária nagysága elismerésére utalnak a szavak, miszerint „kegyelemmel teljes.” Ez a cím azért illeti meg Jézus édesanyját, mert tökéletesen együttműködött az isteni kegyelemmel, szíve soha nem távolodott el Isten akaratától és mindenben engedelmesnek bizonyult. Bűntelen élete elsősorban nem az ő érdeme, hanem Istené, aki elhalmozta őt kegyelmével. Ugyanakkor mégsem mondhatjuk azt, hogy passzív szereplőként eltűrte, hogy Isten azt tegyen vele, amit akar. Emberi akaratát átengedte Istennek, hogy ne a maga erejéből vagy képességeiből történjen vele bármi, hanem Isten kegyelméből. Isten általunk is nagy dolgokat képes véghezvinni, ha együttműködünk vele, s engedjük, hogy kegyelme hasson bennünk és általunk.

A kezdeti csodálkozás és megdöbbenés után Mária megérti és elfogadja kiválasztottságát, beleegyezik az isteni akaratba, az Úr alázatos és engedelmes szolgálója lesz. Ez a lelkület teszi őt naggyá. Alaptalan a félelem, hogy Jézus anyja iránti tiszteletünk elhomályosítja Krisztus dicsőségét, hiszen soha nem magára akarja irányítani figyelmünket, hanem Fiára és Fiának üdvözítő tetteire. Mária mindig azt mondja nekünk, amit egykor a kánai menyegzőn a szolgáknak is: tegyük azt, amit Jézus mond nekünk!

Szent István király országfelajánlása óta Mária népe, Mária országa vagyunk, és tapasztaljuk az ő szeretetét, oltalmát és közbenjárását. Ugyanakkor érdemes Máriától tanulnunk. Aki Krisztushoz tartozik, annak szeretettel kell fordulnia embertársa felé. Észre kell vennünk az emberi szükséghelyzetet, ahogyan Mária is észrevette azt a kánai házaspár ünnepén. És rögtön cselekednünk kell, fel kell ismernünk, hogy az adott helyzetben mit tehetünk, mire van erőnk, mi az, amivel valóban használni tudunk a rászorulóknak. Készen kell lennünk arra, hogy önmagunkat adjuk a másik embernek, szeretetből tegyük ezt, mert ez a segítségnyújtásnak a leghatékonyabb módja és ez minősül hiteles tanúságtételnek Isten szeretetéről, amely általunk árad ki a segítségre szoruló ember felé. Ha a nem hívők azt látják, hogy a keresztény emberek nem maradnak tétlenek mások nyomorúsága láttán, hanem tudnak önzetlenül segíteni, tudnak valóban jót tenni, tudnak szeretetből cselekedni, akkor cselekvésünk Krisztusról szóló tanúságtétel lesz, amely másokat is tevékeny, cselekvő szeretetre ösztönöz.

Ez a szeretetteljes szolgálat, tevékenység vagy munka, nem csak az egyes személyek életét teszi szebbé, hanem az országét, a nemzetét is. Szolgálatunk során örömmel tapasztaljuk meg, hogy jobbá tudjuk tenni a világot, jobbá tudjuk tenni országunkat. És ha sokan vannak olyanok, akik ezt a szolgálatot felvállalják és a maguk környezetébe, az országnak abba a kis részébe, ahol élnek, egy kis békességet visznek, szeretetet adnak, fényt gyújtanak és reményt ébresztenek, akkor jócselekedeteik fénye távolabbról is látszani fog. Tegyünk minden jót Isten dicsőségére és annak reményében, hogy tőle kapunk majd jutalmat!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Boldogságos Szűz Mária, a Magyarok Nagyasszonya! Közbenjárásodat és pártfogásodat nemzetünk oly sokszor megtapasztalta a történelem folyamán. Magyar elődeink példáját követve a mai nehéz időkben most mi is nagy bizalommal fordulunk hozzád, és kérjük, hogy oltalmazó kezedet ne vond vissza tőlünk! Támogass minket, Magyarok Nagyasszonya, hogy fiataljainknak úgy tudjuk hirdetni Krisztus evangéliumát, hogy örömmel kötelezzék el magukat a keresztény életre! Támogasd családjainkat, hogy a változó idők viharaiban ragaszkodni tudjanak azokhoz a családi értékekhez, amelyekre a nagyobb közösség, a nemzet épülhet! Támogasd a szülőket, hogy hitelesen tudják megélni és gyermekeiknek továbbadni keresztény hitüket! Segítsd a gyermekeket és a fiatalokat, hogy ellen tudjanak állni a könnyelmű élet kísértésének, és mindenkor az igaz életet és a becsületes munkát válasszák!

2017. október 7. – Szombat, Rózsafüzér Királynője (Lk 10,17-24)

2017, október 7 - 12:00de
A hetvenkét tanítvány, akiket Jézus az evangélium hirdetésére küldött, nagy örömmel tért vissza. „Uram – mondták Jézusnak –, a te nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk.” Ő így válaszolt: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből. Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek: Semmi sem fog ártani nektek. Mindazonáltal ne annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskedtek nektek. Inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.” Abban az órában Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott: „Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mivel elrejtetted ezeket a bölcsek és az okosak elől, és feltártad az egyszerűeknek, így van ez, Atyám, mert így tetszett neked. Az Atya mindent átadott nekem. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya, és az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.” Jézus azután tanítványaihoz fordult, és így szólt: „Boldog az a szem, amely látja, amit ti láttok. Mondom nektek: Sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta; szerette volna hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.” Lk 10,17-24

Elmélkedés

Papként gyakran hallom a hívektől, hogy azért nem szeretik imádkozni a rózsafüzért, mert nem látják semmi értelmét az igen hosszú imádkozásnak és unalmasnak tartják. Magam is megtapasztaltam, hogy a céltalan imádkozásnak valóban nem sok értelme van, és sokszor szinte teljesen hiábavalónak tűnik. Ugyanakkor azt is megtapasztaltam, hogy ha egy egészen konkrét szándékért imádkozom, valamiért, amit nagyon fontosnak tartok, akkor észre sem veszem az idő múlását, nem nézegetem az órámat, és nem sajnálom az időmet az imádságra szánni. Ha például lelki beszélgetések vagy szentgyónások alkalmával azt tanácsolom valakinek, hogy imádságát ajánlja fel egy bizonyos szándékra vagy meghatározott személyért, akkor örömmel jönnek vissza, hogy ez valóban működik, könnyebb így imádkozni. Bizonyára sokan átélték már ugyanezt. És mindannyiunknak vannak olyan szándékai, amiért fontosnak tartjuk az imát, mert esetleg már semmi más nem segíthet.

Lehet, hogy Isten nem teljesíti vagy nem úgy teljesíti kéréseinket, ahogyan azt mi elképzeljük. Talán azért lehet ez így, mert ő jobban tudja, mi szolgál lelkünk javára. A rendszeres és kitartó imádkozásnak annyi haszna mindenképpen van, hogy tiszta vízként állandóan átjárva minket, tisztítja lelkünket, gondolatainkat és érzéseinket. Fedezzük fel újra a rózsafüzér imádságot, mint tiszta forrásvizet!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó Krisztus Jézus, hiszem, hogy igaz Isten és igaz ember vagy. Te vagy az isteni út, mely végtelen biztonsággal hidalja át azt a szakadékot, amely elválaszt engem az Istenségtől. Hiszem, hogy szent emberséged tökéletes és oly hatalmas, hogy engem nyomorúságaim, hiányaim és gyarlóságaim ellenére el tud vezetni oda, ahol te magad vagy: az Atya keblére. Add, hogy hallgassak szavadra, kövessem példádat, és soha el ne szakadjak tőled.

2017. október 6. – Péntek (Lk 10,13-16)

2017, október 6 - 12:00de
Jézus egy alkalommal így szólt tanítványai előtt: „Jaj, neked, Korozain! Jaj, neked, Betszaida! Ha a pogány Tiruszban és Szidonban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, már rég szőrzsákban és hamuban tartottak volna bűnbánatot. Ezért Tirusznak és Szidonnak tűrhetőbb sorsa lesz az ítéleten, mint nektek. És te Kafarnaum? Vajon az égig emelkedel? Egészen az alvilágig fogsz süllyedni.” Majd így folytatta: „Aki titeket hallgat, engem hallgat; és aki titeket megvet, engem vet meg. Aki pedig engem megvet, azt veti meg, aki küldött engem.” Lk 10,13-16

Elmélkedés

Jézus azzal küldi tanítványait missziós útjukra, hogy adják tovább tanítását. „Aki titeket hallgat, engem hallgat” - mondja a mai evangéliumban. Jézus szava csodálatos erővel bír. Szavára az emberek a bűnbánat útjára lépnek. Parancsoló szavára az embereket megszálló gonosz lelkek távoznak. A betegek nagy számban jönnek hozzá, hogy szava gyógyulást hozzon számukra, az eddig mozdulni sem bíró bénák talpra ugranak és járni kezdenek. Küldő szavára a tanítványok elindulnak, hogy hirdessék az örömhírt.

Istennek az a célja, hogy szavával, csodáival és rendkívüli jelekkel bűnbánatra indítsa az embereket. Így próbálja őket figyelmeztetni arra, hogy hagyják el bűnös útjaikat és térjenek vissza hozzá. Jézus a mai evangéliumban azoknak a városoknak a lakóit figyelmezteti, amelyekben csodákat tett, de ezek nem voltak elegendők. Érdekes, hogy bár Isten mindent megtesz annak érdekében, hogy az emberek megtérjenek, az ember oly sokszor semmibe veszi ezeket a jeleket és mit sem törődik Isten szavával. Sokan szinte menekülnek a megbocsátó Isten elől, mert talán félnek az ítéletétől. Pedig Isten valójában nem elítélni akar, hanem megmenteni, ezért is ajánlja fel szüntelenül bocsánatát. Vajon engem mikor ér utol Isten irgalma?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Látjuk és elismerjük, hogy a világban, az Egyházban és bennünk egyaránt jelen van a jó és a rossz. Isten és a sátán küzd a lelkünkért, örök sorsunkért. Segíts, hogy minden helyzetben felismerjük és elutasítsuk a gonosz kísértéseit! Növeld bennünk az életszentség vágyát, hogy készek legyünk engedelmeskedni neked, teljesíteni akaratodat! Gyarlóságunk, esendőségünk és bűnre hajló emberi természetünk ellenére is hozzád tartozunk, és tanításod szerint akarunk élni. Segítsen minket a te kegyelmed és irgalmad az üdvösségre!

2017. október 5. – Csütörtök (Lk 10,1-12)

2017, október 5 - 12:00de
Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: „Békesség e háznak!” Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: „Elérkezett hozzátok az Isten országa!” De ha betértek valamelyik városba, és nem látnak titeket szívesen, menjetek ki az utcára, és mondjátok: „Még a port is lerázzuk, ami városotokban a lábunkra tapadt, de tudjátok meg: Elérkezett hozzátok az Isten országa!” Bizony, mondom nektek: Szodomának könnyebb sorsa lesz azon a napon, mint ennek a városnak.” Lk 10,1-12

Elmélkedés

Az evangéliumokban olvashatunk arról, hogy nyilvános működése idején Jézus missziós útra küldi az általa kiválasztott tizenkét apostolt. Máté és Márk mellett Lukács evangélista is beszámol erről az eseményről (vö. Lk 6,1-6), de ő az egyetlen, aki egy másik misszióba küldést is megemlít, a hetvenkét tanítvány küldését, amelyről a mai evangéliumi részben olvasunk.

A leírás jellegzetessége, hogy nem a tanítványok tevékenységéről, munkájáról, Mesterük nevében végzett szolgálatáról ír, hanem a Jézus általi küldés áll a középpontban. Ezáltal világít rá a misszió, a küldetés természetére és tartalmára, amely egyrészt bepillantást enged abba, hogy az első időkben hogyan indult az evangélium hirdetése, másrészt irányelveket tartalmaz arra vonatkozóan, hogy a későbbi időkben mit érdemes szem előtt tartania azoknak, akik Krisztus követségében indulnak. A küldöttek a bárányok szelídségével indulnak, szinte teljesen védtelenek az ellenséges érzületű emberekkel szemben, de mindenkor számíthatnak küldőjük segítségére. A missziónak minden korban az a célja, hogy Isten országának jelenléte megtapasztalható legyen az emberek számára. Ezt a célt szolgálja az evangélium üzenetének a hirdetése és a betegek gyógyítása is, amelyre szintén hatalmat kapnak a tanítványok.

Kész vagyok-e az evangélium hirdetésével folytatni Krisztus művét?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas és szent Urunk, küldj szüntelenül új munkásokat Országod aratásába! Segítsd azokat, akiket arra hívsz, hogy napjainkban kövessenek Téged! Engedd, hogy akik arcodat szemlélik, örömmel válaszoljanak a csodálatos küldetésre, amelyet rájuk bíztál, néped és valamennyi ember javára. Istenünk, aki az Atyával és a Szentlélekkel élsz és uralkodol, most és mindörökké. Ámen.

Szent II. János Pál pápa

2017. október 4. – Szerda (Lk 9,57-62)

2017, október 4 - 12:00de
Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy tanítványaival Jeruzsálembe megy. Történt pedig, hogy útközben valaki így szólt hozzá: „Követlek, bárhová mégy.” Jézus így válaszolt: „A rókának van odúja, az ég madarainak fészke, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.” Egy másikat Jézus szólított fel: „Kövess engem!” Az így válaszolt: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” „Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat – mondta neki –, te pedig menj, és hirdesd az Isten országát.” Egy harmadik ezt mondta neki: „Uram, követlek téged, de engedd meg, hogy előbb elbúcsúzzam a családomtól.” Jézus így válaszolt: „Aki kezét az eke szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.” Lk 9,57-62

Elmélkedés

Három sikertelen kísérletről olvastunk az evangéliumban. Két ember önként jelentkezik, hogy Jézus követője lesz, egy harmadikat pedig az Úr szólít meg. Mindhármuk valami miatt alkalmatlan arra, hogy Jézus tanítványa legyen. Az első jelentkező bizonyára egy kiszámíthatóbb és biztonságosabb életre vágyott, amit Jézus nem tudott volna sem neki, sem bárki másnak biztosítani, hiszen az ő tanítványának késznek kell lennie a mindenkori alkalmazkodásra és a nehézségek elviselésére.

A második személy esetében Jézus nem egy kegyeleti cselekedettel szemben foglal állást, hanem az általános értelmezés szerint inkább a lelki halottak feladata a fizikai halottak eltemetése. Akit Jézus meghív, annak fel kell adnia emberi terveit, hogy Isten útján járhasson. A harmadik ember példája pedig azt mutatja, hogy a tanítványoknak a jövő felé kell fordulniuk, hogy minden erejükkel a Jézustól kapott küldetés teljesítésére koncentráljanak.

A tanítvány ugyanis, aki életét egészen Krisztus követésére szenteli, nem azzal törődik, hogy éppen hol fog aludni, de nem is azzal, hogy eltemesse a halottakat vagy a múltat, s nem a szeretteitől való elbúcsúzás a gondja. A tanítvány egyedül mesterére figyel, aki mellett elkötelezte magát. Úgy tűnik, hogy az talál ki magának mindenféle hirtelen intéznivalót, akiben nem elég komoly az elhatározás Jézus követésére. Kész vagyok-e azonnal indulni, ha engem hív Jézus?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, az irgalmasság Istene, könyörülj rajtunk, bűnösökön. Taníts meg bennünket a könyörületre és a megbocsátásra. Ne engedd, hogy hasonlóak legyünk a könyörtelen szolgához, aki nem követte ura irgalmasságát. Emlékeztess minket arra, hogy gyengeségeink miatt milyen sokszor esünk el életünk rögös útján. Szítsd fel szívünkben a megbocsátást és a segítő szándékot botladozó testvéreink iránt. Add meg nekünk az irgalom lelkét, hogy akaratod szerint kovásza legyünk eljövendő országodnak.

2017. október 3. – Kedd (Lk 9,51-56)

2017, október 3 - 12:00de
Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga előtt. Ezek elindultak, betértek a szamaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. De azok nem fogadták be Jézust, mert Jeruzsálembe tartott. Ennek láttán a tanítványok, Jakab és János felháborodtak: Uram, akarod-e, hogy lehívjuk az égből a villámot, hadd pusztítsa el őket? De ő hozzájuk fordult és megfeddte őket: Nem tudjátok, hogy milyen lelkület van bennetek. Az Emberfia nem azért jött, hogy az embereket elpusztítsa, hanem hogy megmentse. Ezután másik faluba mentek. Lk 9,51-56

Elmélkedés

A tegnapi evangéliumban Jézus már próbálta lehűteni forrófejű és olykor hirtelen haragú apostolait. Ma ismét egy olyan esetről olvasunk, amikor túlzásba esnek az apostolok, s az Úr szelíd intésére, tanácsára van szükség. A „hirtelen felindultság” sem mentség a két apostol számára, akik a Jézust be nem fogadó szamaritánusok „méltó” büntetését szeretnék azonnal kieszközölni. Jézus rögtön figyelmezteti is őket arra, hogy kijelentésük mögött bizony rossz szándék húzódik meg, amely méltatlan az ő tanítványaihoz. Érdekes, hogy a máskor oly kicsinyhitű apostolok, most mennyire bátrak és mennyire bíznak abban, hogy kérésük azonnal teljesül és egy gyors fohásszal majd elintézhetik az egész falu lakosságát.

Jézus számtalanszor lelkünkre köti: a rosszat soha ne viszonozzuk rosszal. Ilyen esetekben ne hivatkozzunk végsőkig az igazságosság elvére, ne a bosszú és megtorlás járjon a fejünkben, hanem a megbocsátás. Isten sem mindenáron megbüntetésünket akarja, hanem türelmesen vár bűnbánatunkra. Életünk erkölcsi minősítésekor nem is az a mérvadó, hogy a többitől elkülönítve egy-egy cselekedetünk milyen, hanem az, hogy milyen lelkület van bennünk. Mi az alapvető szándékunk, irányultságunk, amely a cselekedeteink sorozatát meghatározza. Törekedjünk a békességes, a megbocsátó lelkületre!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Köszönöm, Uram, hogy te vagy Krisztus, az élő Isten Fia, az Üdvözítő, aki új életet ajándékozol mindannyiunknak. Uram, sokszor nem értem terveidet, céljaidat, eszközeidet vagy az eseményeket, amelyek megtörténnek veled, velem, velünk, körülöttünk. De tudom, hogy a te útjaid nem a mi útjaink. Küldd el a Szentlelket, hogy általa megérthessük, megérezhessük a kereszt titkát, üdvösségre és új életre szülő tervedet, és hogy a Lélek bölcsessége által felismerhessük életünkben tőled kapott keresztünket, amelyet az ő erejével akarunk hordozni. Add, hogy megláthassuk, megpróbáltatásaink növekedésünkre szolgálnak, és így örvendezhessünk a belőlük fakadó gyümölcsöknek.

2017. október 2. – Hétfő (Lk 9,46-50)

2017, október 2 - 12:00de
Egyszer az a kérdés merült fel a tanítványok között, hogy ki a legnagyobb közülük. Mivel Jézus ismerte szívük gondolatait, odahívott egy gyermeket, maga mellé állította, és így szólt tanítványaihoz: Aki befogadja ezt a gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Mert aki a legkisebb köztetek, az a legnagyobb. Ekkor János vette át a szót: Mester, láttunk valakit, aki ördögöt űzött ki a te nevedben. Megtiltottuk neki, mert nem követ téged velünk együtt. Jézus így válaszolt: Ne tiltsátok meg, mert aki nincs ellenetek, az veletek van. Lk 9,46-50

Elmélkedés

Jézus nem tökéletes és hibátlan emberekből hozta létre közösségét. Tanítványai és apostolai emberi gyarlóságokkal rendelkeztek, és küzdöttek is ellenük. Őket is megkísértette időnként a nagyravágyás és a versengés szelleme, ahogyan erről a mai evangélium bevezető mondatában olvasunk. Mesterüktől, Jézustól soha nem láttak olyat, hogy hatalmat igyekezett volna magának szerezni vagy mások felett akart volna uralkodni. Jézus az egyszerűségnek és a szerénységnek példáját mutatta nekik.

Az apostolokban lassanként kezdett kialakulni egy kép arról, hogy Jézus a Messiás. Messiási elképzeléseiket erősen befolyásolta a korabeli elképzelés, miszerint az eljövendő Messiás egy uralkodó, egy király lesz. Ha pedig ez így van, akkor a messiás-király uralmában nekik is helyük, vezető szerepük lesz. Ezen elképzeléseikkel szemben Jézus egy gyermeket állít eléjük példaképként, aki nem akar és koránál fogva nem is képes mások felett uralkodni, hanem elfogadja kicsinységét, mások vezetését és irányítását.

Ezzel a gyermeki lélekkel kell minden tanítványnak engedelmeskednie Jézusnak és megtanulni tőle az alázatosságot és a szolgálatot. Miként a gyermek a szüleitől és a felnőttektől tanulja meg a viselkedés szabályait, ugyanúgy mi, keresztények Jézustól tanuljuk ezt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram! Kérdést tettél föl, pedig én válaszokat nem tudok. Hitem megvallása miatt sziklának neveztél, pedig gyenge és kicsinyhitű vagyok. Azt kérted, tartsam össze az egyházat, pedig sokszor én rendítem meg alapjait. Nekem adtad a kulcsokat, pedig megnyitni csak te tudod a szíveket. Krisztus! Tedd hitelessé válaszaimat, formáld hitemet, erősítsd alapjaimat, nyisd meg szívemet.

2017. október 1. – Évközi 26. vasárnap (Mt 21,28-32)

2017, október 1 - 12:00de
Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Erről mi a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és így szólt hozzá: Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben! – A fiú azt válaszolta: Nincs kedvem!, de később megbánta, és mégis kiment. Odament a másikhoz, és annak is szólt. Az így válaszolt: Szívesen, uram!, menni azonban nem ment. Kettőjük közül melyikük teljesítette az apa akaratát?” Azt felelték: „Az első.” Erre Jézus így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek: A vámosok és utcanők megelőznek bennetek Isten országában. Mert eljött hozzátok János az igazságosság útján járva, és ti nem hittetek neki, a vámosok és utcanők viszont hittek neki. És ti, akik mindezt láttátok, még utólag sem tértek jobb belátásra, hogy higgyetek neki!” Mt 21,28-32

Elmélkedés

Legyen meg a te akaratod!

Napjaink embere olykor mindennél fontosabbnak tartja a szabadságot és az önrendelkezést, és végtelenül sértve érzi magát, ha valaki korlátozni akarná szabadságát. A szabadság és az önrendelkezés alapvető emberi érték és jog, amely minden embert és nemzetet megillet. A dolog árnyoldala, hogy miközben körömszakadtáig ragaszkodunk saját döntési és cselekvési szabadságunkhoz, észre sem vesszük, amikor mások szabadságát megsértjük, korlátozzuk. Az emberi szabadság helyes értelmezését szintén elhomályosíthatja, ha megfeledkezünk arról, hogy Istennek köszönhetjük szabadságunkat és szabad akaratunkat, ugyanakkor mégsem függetleníthetjük magunkat tőle, hiszen az ő teremtményei vagyunk. Itt jön a képbe az, hogy szabadságunk ellenére szembesülünk szabadságunk határaival, el kell fogadnunk azt a tényt, hogy egy felsőbb erő, isteni hatalom irányítja életünket. Egyesek kiszámíthatatlan véletlennek vagy a sors szeszélyének nevezik az életet és az élet rendjét meghatározó felsőbb erőt, a hívő ember pedig Istennek. Lelki fejlődésünk útján örömmel fedezzük fel azt, hogy Isten törvényei jók, nem korlátozni akarják szabadságunkat, hanem ahhoz szükségesek, hogy a helyes irányban vezessék életünket, ahogyan a folyó két partja közrefogja és tereli a vizet. Nagy károk keletkeznek, ha a víztömeg áttöri a gátat és nem marad meg a folyómederben.

Ha hívő családban nőttünk fel, akkor gyermekkorunktól fogva imádkozzuk a Miatyánkban: Legyen meg a te akaratod. Lassanként megtanuljuk, hogy úgy tekintsünk a világ történéseire és személyes életünk eseményeire, mint amelyek Isten akaratának köszönhetőek. A lelki kamaszkorban Isten akaratával szembeállítjuk saját akaratunkat, az ő szándékaival szembeállítjuk saját elképzeléseinket, az ő törvényeivel szembeállítjuk azt, amit mi tartunk jónak. Aztán egy idő után, lázadásunk után, a bűnös élet kudarcai után megnyugszunk, visszatérünk hozzá, s belátjuk, hogy Isten jót akar nekünk, szeret minket, s e visszatalálásnak köszönhetően egyre bátrabban, egyre szabadabban mondjuk ki: Legyen meg a te akaratod. Egyre inkább szükségét érezzük annak, hogy ne a magunk feje után menjünk, hanem megismerjük Isten szándékait és az ő szolgálatába állítsuk életünket. Természetesen ennek csak akkor van értelme és akkor fogja megadni életünk boldogságát, ha nem rabszolgaságnak tekintjük, hanem valóban szabadon fogadjuk el Isten akaratát.

A mai evangéliumban Jézus egy példabeszédet mond az apáról és két fiáról. Amikor az apa előadja kérését, az egyik fiú ugyan elutasította, de aztán megbánta ezt és teljesítette, amit apja kért tőle. A másik fiú nagyon készséges volt a szavak szintjén, de mégsem ment dolgozni, nem tette meg, amit apja kért. A példázat tanulságát a hallgatóság is rögtön felfogja. Amikor ugyanis Jézus azt kérdezi tőlük, hogy a két fiú közül melyik teljesítette az apa akaratát, akkor egyértelműen azt válaszolják, hogy az első.

Még az első fiú viselkedésénél is helyesebb, ha mind szavainkkal, mind cselekedeteinkkel elfogadjuk Isten akaratát. Legyen ebben példaképünk Jézus édesanyja, Szűz Mária. Amikor az angyal közli vele Isten tervét, hogy ő legyen a Megváltó édesanyja, akkor készséggel válaszolja: „Íme az Úr szolgáló leánya, legyen nekem a te igéd szerint!” (Lk 1,38). Isten akaratának elfogadása nem az élet feladása, nem a szabadság feladása, hanem teljes bizalom Isten iránt, ráhagyatkozás a gondviselésre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyám! Adj nekem önfeláldozó, szelíd szívet, mint a te egyszülött Fiadnak. Add, hogy minden élethelyzetben ki tudjam mondani: Legyen meg a te akaratod! Jézus, köszönöm, hogy előttem jártál az úton, és megmutattad, hogyan lehet Istennek tetsző, tiszta, szent életet élni. Adj nekem erőt és alázatot az engedelmességhez! Szentlélek, jöjj, és taníts, hogy Isten dicsőségére éljek, az ő akaratát cselekedve, mindenkor hitben és alázatban. Köszönöm, Uram, irgalmadat, jóságodat. Segíts, hogy mindig felismerjem akaratodat és a te lelkületeddel szolgálhassak másoknak!

2017. szeptember 30. – Szombat (Lk 9,43b-45)

2017, szeptember 30 - 12:00de
Az ördögtől megszállott fiú meggyógyítása után a tanítványok csodálattal tekintettek Jézusra. Ő azonban figyelmeztette őket: Véssétek szívetekbe, amit most mondok! Eljön az idő, hogy az Emberfiát az emberek kezére adják. De azok nem értették meg ezt a beszédet, és igazi értelme rejtve maradt előttük. Kérdezni azonban nem merték e szavak értelme felől. Lk 9,43b-45

Elmélkedés

A mai örömhírben arról olvasunk, hogy a gyógyítások láttán csodálattal tekintenek a tanítványok Jézusra, főként igaz ez az ördögűző csodákra. Ez a csodálat az elismerésnek és az elfogadásnak a jele a tanítványok részéről. Nem értik ugyan még, hogy milyen hatalom, erő birtokában képes Mesterük ilyen cselekedetekre, de örülnek a gyógyulásoknak. Az evangéliumi beszámolók szerint a nép ugyanilyen csodálattal hallgatja szavait, s részese a számos gyógyításnak. A vallási vezetőkön kívül mindenki lelkes, szívesen követik Jézust, örömmel vannak mellette, mert lenyűgözi őket hatalma, amellyel tanít és gyógyít. Különleges erejét nem arra használja fel, hogy uralmat szerezzen magának, nem is akar vele ártani senkinek, hanem mindenütt jót tesz, hogy ezzel jelezze az irgalmas Isten jelenlétét, odafordulását az emberek felé.

Ugyanakkor a mi Urunk azzal is tisztában van, hogy a lelkesedés nem fog örökké tartani. Amikor a nép vezetői ellene fordulnak és az életére törnek, sokan el fognak tőle fordulni azok közül, akik most szívesen hallgatják. Mert szenvedésének és halálának látása már nem ébreszt bennük csodálatot. Itt már kevés is volna a csodálat. Részvét és együttérzés szükséges már ide, valamint mindenekelőtt bűnbánat. Vajon eljutok-e a csodálattól az őszinte bűnbánatig?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szeretettel valósítsd meg ránk vonatkozó akaratodat azáltal, hogy minden nap irgalmas karjaidba veszel minket. És ha eljön a végső „átmenet” pillanata, add, hogy derűs szívvel induljunk, nem sajnálva azt, amit magunk mögött hagyunk, hiszen ha a hosszú keresés után Veled találkozunk, újra megtalálunk minden igazi értéket, amit itt a földön megismerhettünk. És újra találkozunk mindazokkal, akik előttünk távoztak el a hit és a remény jelében.

Szent II. János Pál pápa

2017. szeptember 29. – Péntek, Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok (Jn 1,47-51)

2017, szeptember 29 - 12:00de
Egy alkalommal: Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség.” Nátánáel megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus így felelt: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt.” Nátánáel erre elismerte: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.” Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél.” Majd így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.” Jn 1,47-51

Elmélkedés

A három főangyalt, Szent Mihályt, Gábort és Rafaelt ünnepeljük a mai napon. Az evangélium alapján elmélkedésünkben ne a Jézus által igaz izraelitának nevezett Nátánáel személyére irányuljon figyelmünk, hanem arra a mondásra, hogy „látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.” Ha Jézus angyalokról beszélt, akkor nincs jogunk kételkedni létezésükben. A főangyalok ünnepe és az evangélium jó alkalmat ad nekünk arra, hogy az angyalokról alkotott jámbor kép mellett tisztázzuk, hogy hitünk mit tanít e szellemi lényekről.

Hitünk szerint az angyalok nem egyenrangúak Istennel. Isten láthatatlan és halhatatlan teremtményei ők, akiknek nincsen testük, de van értelmük és akaratuk. Állandóan Istent dicsőítik és neki szolgálnak. Időnként különleges küldetéseket teljesítenek Isten üdvözítő tervében, azaz közvetítő szerepet játszanak Isten és az emberek között. Az Egyház csatlakozik az angyalokhoz Isten imádásában és segítségül hívja őket. Az Isten által jónak teremtett angyalok közül egyesek gonosszá váltak, mert szabad és visszavonhatatlan döntéssel elutasították Istent, és azóta próbálják az embereket is fellázítani Isten ellen, őket nevezzük ördögöknek. A gonosz felett azonban Krisztus győzedelmeskedik.

Ne engedjünk a gonosz kísértéseknek, hanem döntsünk mindig Isten mellett!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Adj szeretteimnek jó egészséget és boldogságot, hitet és szeretetet, igaz lelki életet, ajándékozd nekik békédet, amelyet nem kaphatnak meg a világtól. Engedd, hogy védelmed alatt boldog közösséggé váljunk; hogy mindig szeretettel és hűséggel viseljük el, ami ér bennünket; hogy mindig osztozzunk egymás örömében és bánatában. Adj esőt, hogy amikor szeretteim elcsüggednek és keserű csalódás éri őket, mindig vigasztalást, menedéket, támaszt jelenthessek számukra.

Oldalak